A következő hat hónapra a legmagasabb szintű egészségügyi készültséget léptette életbe az olasz kormány pénteken azt követően, hogy két, Rómában tartózkodó kínai turista koronavírus-fertőzöttnek bizonyult.

Koronavírus: Egészségügyi vészhelyzetet rendelt el az olasz kormány

Védőruhába öltözött munkás érintésmentes eszközzel méri egy utas testhőmérsékletét a Cathay Pacific légitársaság Hong Kongból érkező járatán a római Fiumicino repülőtéren 2020. január 31-én. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 30-án este hirdetett nemzetközi vészhelyzetet a koronavírus miatt. Az új koronavírus eddig csaknem tízezer embert fertőzött meg, a halottak száma pedig elérte a 213-at Kínában, valamint szórványos eseteket jelentettek több mint 20 országból. Fotó: MTI/AP/Erika Kinetz

Roberto Speranza egészségügyi miniszter a római kormány ülése után bejelentette, hogy

5 millió eurós alapot különítettek el a legsürgősebb intézkedésekre.

Hangsúlyozta, hogy a vészhelyzet a legmagasabb szintű egészségügyi készültséget jelenti. Legutóbb ezt 2003-ban vezették be Olaszországban az akkori SARS-járvány idején.

A római kormány döntése az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentését követi, amely nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt.

Az olasz egészségügyi hatóságok a két első olaszországi fertőzöttre is hivatkoztak. A kínai házaspárt a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórházban ápolják. Állapotuk kielégítő a pénteki orvosi jelentés szerint.

A 66, illetve 67 éves férj és feleség január 23-án érkezett Vuhanból a milánói Malpensa repülőtérre, ahonnan egy kínai turistacsoporttal több város érintésével jutottak el Rómába. A csoportban ők voltak az egyedüliek, akik az új koronavírus gócpontjának tartott kínai térségből érkeztek. Rómában a belvárosban, egy Colosseumhoz közeli hotelben szálltak meg. Szerdán lázas tünetekkel szállították őket a Spallanzani kórházba. A kórházban leállították a betegfogadást. Szállodai szobájukat először lezárták és fertőtlenítették.

A szálloda vezetője úgy nyilatkozott, senki más nem mutat tüneteket, a hotel jelenleg is tele van többségében kínai vendéggel.

A fertőzöttekkel utazó kínai turistacsoport többi tagját is ellenőrizték, de nem bizonyultak fertőzöttnek. Ők már elhagyták a szállodát, folytatva olaszországi körútjukat.

Negatív eredményt mutattak annak a kínai nőnek az első tesztjei, aki csütörtök reggel a Rómához közeli Civitavecchia kikötőjébe Palma de Mallorcából tengerjáró hajón érkezett. Az ellenőrzés lezártáig mintegy hétezer embert nem engedtek leszállni a hajóról, akik péntek reggel szállhattak le.

Vuhan térségéből mintegy hatvan olasz állampolgárt szállítanak haza; olasz katonai repülőgéppel a tervek szerint vasárnap érkeznek meg Rómába. Két hétig karanténban helyezik el őket az olasz főváros egyik kaszárnyája területén.

A római kormány az Olaszország és Kína közötti légiforgalmat is felfüggesztette. A milánói Malpensa és a római Leonardo da Vinci nemzetközi repülőtérre péntek reggel érkeztek meg az utolsó kínai járatok összesen mintegy ezer utassal, akiket ellenőriztek a repülőtereken felállított hőkamerás folyosókon. Az utolsó, Kínába tartó járat délben indult el.

Olaszországban teljesen kiüresedtek a kínai üzletek, éttermek, fodrászszalonok.

Hiánycikké váltak a maszkok, a kínai újév Milánóban és Rómában tervezett megünneplését elhalasztották.

Az olaszországi kínai közösség jelezte, hogy több tagjukat verbális támadás, diszkrimináció ért a járvány miatt.

Az olaszországi zeneiskolák, konzervatóriumok felszólították kínai hallgatóikat, hogy vizsgáltassák meg magukat, vagy ha a kínai újév miatt vakáción tartózkodnak, akkor egyelőre ne térjenek vissza az osztályokba.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.