Az amerikai szenátusban péntek este leszavazták a demokratákat.

A szenátus 51:49 arányban szavazta le a demokrata szenátorok azon javaslatát, hogy tanúkat hívjanak és újabb 28 ezer dokumentumot kérjenek be a tárgyalásra. Két republikánus szenátor

– Susan Collins Maine és Mitt Romney Utah állam politikusa – a demokratákkal együtt szavazott.

A javaslatot nem fogadták el

– jelentette be a tárgyaláson elnöklő John Roberts főbíró. A voksolás utáni szünetben Chuck Schumer, a szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője nagy tragédiának nevezte a döntést. Mint fogalmazott:

tanúk nélkül, dokumentumok nélkül egy impeachment-tárgyalás galádság.

A politikus tárgyalás utánzatának minősítette az eljárást, és úgy vélekedett, hogy Amerika emlékezni fog erre a napra.

A demokraták zavarba akarják hozni Trumpot

Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakcióvezetője közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta:

a szenátusnak nincs szüksége arra, hogy újra nyissa a képviselőház demokrata párti többsége által lezártnak nyilvánított vizsgálatot, amelyet maguk az impeachment-menedzserek továbbra is elsöprő erejűnek és minden kétséget kizárónak minősítenek.

A voksolást az első elemzések Donald Trump és McConnell szenátor nagy győzelmeként értékelték.

Amerikai sajtóértesülések szerint a demokrata párti politikusok azt szeretnék, ha az impeachment-eljárás utolsó napja szerdán lenne, egy nappal azt követően, hogy Donald Trump elmondta az Unió állapotáról szóló hagyományos évértékelő beszédet a kongresszus két háza előtt. John Cornyn texasi republikánus szenátor szerint

a demokraták ezzel kifejezetten zavarba akarják hozni az elnököt.

Pénteken későn este a szenátus 53:47 arányban megszavazta az eljárás Mitch McConnell szenátor által előterjesztett további menetrendjét. A szenátus hétfőn ül össze ismét, akkor a vád és a védelem képviselői megtartják záró nyilatkozatukat, majd szerdán, helyi idő szerint délután 4 órakor megkezdődik a szavazás a Donald Trump ellen megfogalmazott demokrata párti vádak elfogadásáról vagy elutasításáról. Elemzők szerint szinte bizonyosra vehető, hogy az amerikai elnök ellen felhozott vádakat elutasítják.

Trump a személyes és politikai érdekeit a nemzetbiztonság, a szabad és tisztességes választás, valamint a fékek és ellensúlyok rendszere elé helyezte, és ezt folytatja, ha nem állítjuk meg, ezért ellene vádat kell emelni, és el kell távolítani a hivatalából – ezt a képviselőház igazságügyi bizottságának 658 oldalas jelentése állapította meg konklúzióként.

Ugyanez a dokumentum rögzítette a két vádpontot is:

hatalommal való visszaélés, és a kongresszus munkájának akadályozása. A szenátusban egy hete kezdődött az elnök elleni eljárás.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.