A londoni parlament toronyórájának harangja, a Big Ben hangjával búcsúzott az Európai Uniótól az Egyesült Királyság – igaz, hogy a harangjáték felvételről szólt. Skóciai és észak-írországi EU-párti politikusok ugyanakkor a Brexit utáni első nyilatkozataikban felvetették hazájuk elszakadásnak és újbóli EU-csatlakozásának lehetőségét.

A brit kormány nem tervezte a jelenleg teljes felújítás alatt álló óra- és harangszerkezet üzembe helyezését a kilépés napjára.

A 161 éves szerkezetet – amelynek harangjátéka legalább olyan híres, mint maga az óra –, valamint az órának és a harangnak otthont nyújtó, jelenleg teljesen felállványozott Erzsébet-tornyot 29 millió fontos (11,5 milliárd forintos) költségvetéssel négy évig tartó rekonstrukciónak vetik alá. A munkálatok várhatóan 2021 tavaszáig tartanak.

Boris Johnson miniszterelnök a BBC televíziónak nyilatkozva a minap elmondta, hogy 500 ezer fontba kerülne a Big Ben soron kívüli megszólaltatása a Brexit pillanatában.

Ezután állampolgári kezdeményezés indult a pénz összegyűjtésére közösségi finanszírozás formájában, de a Big Ben végül nem szólalt meg pénteken brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor, amikor az Egyesült Királyság 47 év és egy hónap tagság után kilépett az Európai Unióból.

A harangjáték azonban így sem maradt el:

péntek éjjel egy visszaszámláló digitális órát vetítettek a kormányfői hivatalnak otthont nyújtó Downing Street falaira, majd a Brexit pillanatában ezt felváltotta a Big Ben vetített képe, amelyet az óra harangjának tizenegy kongatása kísért, felvételről.

Utána a brit lobogó stilizált képét vetítették a Downing Street falára.

Péntek éjjel a legradikálisabb brit EU-ellenes erő, a Nigel Farage vezette Brexit Párt több ezer híve ünnepelte Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból a londoni parlament előtti téren.

A skót nagyvárosokban ugyanakkor gyertyás virrasztást tartottak a Brexit éjszakáján EU-párti demonstrálók, emlékeztetve arra, hogy Skóciában a nagy többség elvetette a Brexitet.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

3dwhite
Legalàbb mégegyszer nem kell hallani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.