Amerika ismét tiszteletnek örvendő nemzet lett – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a kongresszus két háza előtt kedden az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében.

Irán gazdasága gyengén teljesít, de az ország vezetői túl ostobák ahhoz, hogy segítséget kérjenek – többek között ezt mondta Donald Trump amerikai elnök a Kongresszus két háza előtt megtartott évértékelő beszédében.

Talán túlságosan büszkék, vagy túlságosan is bolondok ahhoz, hogy segítséget kérjenek. Mi mindenesetre itt vagyunk

– fogalmazott az elnök.

Trump kitért az egészségbiztosítás jelenlegi rendszerére, közelebbről arra, hogy minden demokrata elnökjelölt programjában az első helyen szerepel az Obama elnök által bevezetett rendszer visszaállítása. Trump kijelentette: amíg ő az USA elnöke, szó nem lehet arról, hogy az egészségügyi elosztás "szocialista típusúvá" változzon.

Trump évet értékelt

Ahogy eddig minden évben, Trump most is hívott vendéget: a hallgatóságban helyet foglalt Juan Guaidó, a venezuelai ellenzék vezetője, akit az elnök úgy mutatott be, mint Venezuela törvényes elnökét.

Donald Trump persze gondoskodott róla, hogy az évértékelő jó ideig beszédtéma legyen: még beszéde megkezdése előtt, a terembe belépésekor nem fogott kezet Nancy Pelosi házelnökkel. A két politikus október óta nem beszélt egymással, Pelosi az egyik vezéralakja az elnök ellen jelenleg is zajló alkotmányossági eljárás tető alá hozásának, Trump ezért nagyon haragszik rá.

Cikk- és címlapkép. MTI/EPA/Michael Reynolds

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.