Bátorságáért még a helyi rendőrfőnöktől is elismerést kapott.

Mankójával szállt szembe a drogos rablóval a 82 éves trafikos néni

A 82 éves June Turner egy trafikot üzemeltet Staffordshire-ben, évek óta szolgálja ki a kedves vendégeit, azonban most egy tolvaj ellen kellett helytállnia a boltjában.

Aaron Mountford azt hitte, hogy játszi könnyedséggel fogja kirabolni az idős trafikos, ám rosszul mérte fel a terepet, illetve az idős hölgy erejét. A feltehetően drog hatása alatt álló tolvaj először pénzt követelt June-tól, aki azt válaszolta, nincs semmilyen pénze, amit átadhatna.

A 28 éves rabló, akinek azért volt szüksége a pénzre, hogy visszafizesse a drogtartozásait, hosszas dulakodás után a földre lökte a bátor nagyit, majd elvitt 50 fontot (20 ezer forintot) és néhány doboz cigit.

Mountford – akit korábban már egy durva claytoni betörésért négy és fél év börtönre ítéltek – most újabb két év börtönt kapott ezen rablásáért.

Ian Ball ügyész szerint a rabló pénzt követelt az idős nőtől, aki azt hitte, ez csupán egy átverés, és azt mondta, nincs nála semennyi pénz.

"Dulakodni kezdtek, majd June felemelte a fém mankóját, és azzal kezdte ütni Mountfordot. Az ütlegelésből a tolvaj keveset érzett meg, hiszen a nő életkorát tekintve nem tudott akkorákat ütni. Mountford egy ponton megelégelte a püfölést, és a földre lökte June-t, majd elvitt 50 fontot és néhány doboz cigarettát, és elmenekült a helyszínről"

– mondta Ian Ball.

Az idős nő a bátor helytállásáért 250 fontos jutalmat kapott a város legmagasabb rangú rendőrtisztjétől.

Forrás: Blikk

Kép: BPM media

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.