Bár a kínai kormányzat számot adott néhány, a kórházi dolgozók körében történt fertőzésről, a beteg orvosok és ápolók teljes számát nem tette közzé.

Folyamatosan csökken az újonnan diagnosztizált, koronavírussal fertőzött betegek száma Kínában – derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közzétett adataiból.

A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban vasárnap óta tart a napról-napra bejelentett, új páciensek számának mérséklődése:

a három nappal ezelőtti 2618 új beteghez képest kedd éjfélig 1638 új, aznap regisztrált esetről számoltak be a tartományból.

Hupejen kívül Kína többi részén a csökkenés már február 3-a óta töretlen:

a kilenc nappal korábbi 890-hez képest kedden 384 új fertőzöttet diagnosztizáltak az ország egyéb régióiban.

A szerdán közölt adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában megközelíti

a 45 ezret, a betegség következtében pedig kedd éjfélig már 1114 ember halt meg a távol-keleti országban, miközben 4764-re emelkedett a gyógyultak száma. A fertőzések és halálozások száma továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legmagasabb: közel 20 ezer fertőzöttet és 820 halálos áldozatot jelentettek kedd éjfélig a 11 millió lakosú városból, ahonnan a járvány tavaly decemberben elindult.

A kelet-kínai Hszian Csiaotung-Liverpool Egyetem kutatói hétfőn nyilvánosságra hoztak egy, matematikai számításokon alapuló modellt, amely az új esetek számának hirtelen visszaesését jelzi előre a következő hétre, február 23-ára pedig a járvány terjedésének megállását jósolja, nulla új esettel. Ji Csou, az egyetem egészségügyi és környezettudományi tanszékének kutatója azonban rámutatott: különféle tényezők változtathatnak a jelenlegi tendencián, miközben az sem kizárható, hogy az eddig fertőzöttek számát sem jelentették teljes pontossággal.

Kiderült, mikorra tudják megfékezni a koronavírus járványt

A londoni Higiéniai és Trópusi Gyógyászati Iskola pénteken szintén közzétett egy matematikai modellt, amely szerint a járvány február közepétől a hónap végéig érheti el a csúcspontját. W. Ian Lipkin, a New York-i Columbia Egyetem járványtani professzora pedig szintén úgy vélekedett, hogy amennyiben a vírus terjedésének megakadályozását célzó intézkedések hatásosnak bizonyulnak, a fertőzések számában szembetűnő visszaesés mutatkozhat február második felében.

Ahogyan azonban arról a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap beszámolt:

egyes epidemiológusok kételkednek a Kínából jelentett hivatalos adatok pontosságában, miközben a kínai sajtó – egyebek mellett a Caixin kínai gazdasági lap – is beszámolt a diagnosztikus módszerek pontatlanságáról, illetve időigényességéről, ami alapján elképzelhető, hogy a fertőzöttek valós száma magasabb az ismert adatnál.

A SCMP ráadásul kedden több egészségügyi forrásra hivatkozva arról is beszámolt, hogy Vuhanban mintegy 500 egészségügyi dolgozó fertőződhetett meg a koronavírussal január közepéig. A lap információi szerint, bár a kínai kormányzat számot adott néhány, a kórházi dolgozók körében történt fertőzésről, a beteg orvosok és ápolók teljes számát nem tette közzé. Egy interneten terjedő felvétel azonban

csaknem 500 fertőzöttről, és további 600 fertőzésgyanús esetről ad hírt a járvány központjában dolgozó kórházi személyzet köréből. A SCMP három különböző vuhani kórházban dolgozó forrásai mind megerősítették az adatok hitelességét.

Vuhani orvosok szerint az egészségügyi dolgozók nagy számú fertőzésének hátterében a hiányos védőfelszerelésen, a túlságosan hosszúra nyúló munkaidőn kívül az áll, hogy a kórházi dolgozók maguk sem voltak tisztában azzal, mennyire fertőző az új típusú koronavírus. Vuhanból eddig három egészségügyi dolgozó haláláról adtak hírt, köztük Li Ven-liang szemorvos halála különösen nagy felzúdulást keltett a kínai közvéleményben. Li ugyanis még december végén, elsők között próbálta meg figyelmeztetni kollégáit a járvány veszélyére, és ezért előállították álhírek terjesztésével megvádolva.

Címlapkép: MTI/EPA/Roman Pilipej

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
a vírus vajon tudja-e, hogy brit tudósok szerint pár hónap, és neki befellegzett.?
...mert matematikailag ki van mutatva...ezek a brit tudósok nagyon értik a szakrajzot.

Reszkess csúnya vírus!
szép új világ
@jesz: Valószínű, abból indultak ki, hogy ez is kínai termék. Ennyi az élettartama.
Lepényleső
Vélhetően soha,hiszen több ezer éves már eddig is a mutálások sora?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.