Az orosz elnök sajtótájékozatóján elmondta, hogy amíg ő van az ország élén, nem lesz melegházasság Oroszországban.

Vlagyimir Putyin: amíg én vagyok az elnök, nem lesz melegházasság

Az orosz államfő az ország alkotmányának tervezett módosításával kapcsolatos ülésen vett részt, amelyen ő elnökölt. Ennek a munkacsoportnak jogászok, aktivisták, politikusok, sportolók, valamint a kultúra egyes szereplői is tagjai.

Több résztvevő is saját kezdeményezésekkel állt elő az ülésen. Egyikük például azt javasolta, hogy az alkotmányban egy férfi és egy nő házasságaként határozzák meg a család fogalmát.

Helyi sajtóbeszámolók szerint Putyin erre azt mondta, hogy ez sértené az egyedülálló szülők jogait, azonban kiemelte, hogy továbbra is erősen ellenzi az azonos neműek házasságát.

Amíg én vagyok az elnök, itt nem lesz egyes számú szülő és kettes számú szülő. Anya és apa lesz

– fogalmazott. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a változtatások csakis akkor fognak hatályba lépni, ha az állampolgárok jóváhagyják azokat egy megerősítő népszavazáson.

A Putyin által január 15-én előterjesztett, az alaptörvény 22 cikkét érintő csomag az orosz alkotmány nemzetközivel szembeni prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz.

Számos szakértő szerint ezen kezdeményezések egy jelentős része azt célozza, hogy 2024-ben lejáró elnöki mandátumát követően is valamilyen formában megőrizhesse hatalmát.

Forrás: 24.hu

Kép: EPA/MICHAEL KLIMENTYEV / SPUTNIK / KREMLIN POOL

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Ha majd nem leszel elnök, akkor mész majd férjhez. Ismerjük az ilyen állítások igazságát.
Sámannus
Vologya már holnap is beköthetné a fejedet.
namihami
A 21. századi ""modern felvilágosult""--igaz, OROSZ álllamfője.
Méltó szellemi partnere a Mi Keresztény, Fehér, Heteroszexuális Vezérünknek! Összenő...
division
Ne már Putyin, és akkor mit tanulnak majd a gyerekek? Nálunk még fel is vonulhatnak, büszkén, mindenki szeme láttára:-)
ómió
Ez a Putyin se ment még át "haladóba"? Hiába csábította a Böszme?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.