Nagyobb lesz az Airbus büntetővámja az eddig tervezettnél. Csakhogy ezzel rosszul járhatnak az amerikai légitársaságok is, amelyeknek a Boeing krízise idején több Airbusra lenne szükségük.

Az Egyesült Államok március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot – jelentette be az amerikai kereskedelmi főtárgyaló, Robert Lighthizer hivatala (USTR).

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tavaly december elején törvényellenesnek minősítette az Airbus támogatását, és úgy döntött, hogy mivel az Európai Unió nem vetett véget a tisztességtelen gyakorlatnak, az Egyesült Államoknak joga van az elszenvedett károk mértékében, 7,5 milliárd dollár értékben vámemelésekkel visszavágni.

Tavaly októberben az Airbusnak nyújtott versenyellenes támogatásra válaszként az amerikai kormány már bejelentette, hogy büntetővámokkal sújt egyes európai termékeket is, köztük bort, sajtot, kávét, olívaolajat, konyhai eszközöket. Ezekre a termékekre 25 százalékos büntetővámot vetettek ki.

A péntek esti bejelentés szerint ennek mértékét nem növeli tovább. Sőt, néhány apróbb változtatást is végrehajtott, bár ez azért nem fog hatalmas hatást gyakorolni az európai gazdaságra: a megvámolandó termékek listájáról levette például a szilvalevet.

A Kereskedelmi Világszervezet egyébként hasonló értelmű döntést hozott az Airbus riválisa, a Boeing ellen is, az Európai Unió javára, csakhogy Brüsszelnek még nem adta meg az engedélyt a vámok kivetésére.

Az az Airbus vezetősége közölte: az amerikai döntés megnehezíti a szubvenciókról folytatandó tárgyalásokra irányuló erőfeszítéseket, egyben kárt okoz az amerikai légitársaságoknak is, amelyeknek máris több Airbus-gyártmányú repülőgépekre lenne szükségük.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.