A japán hatóságok döntése alapján a jokohamai kikötőben veszteglő Diamond Princess hajó személyzetét a koronavírus miatt további két hétig tartják karantén alatt, miután az utolsó utas is partra száll a jövő héten – írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

Szijártó Péter közölte, hogy a hajón lévő magyar állampolgárok jól vannak, jelenleg is tünetmentesek, de mivel a személyzet tagjai, további két hét karantén vár rájuk is.

Koronavírus a hajón: további két hétig tartják karantén alatt a magyarokat

A minisztérium kapcsolatban marad velük, és ezután is mindenben segíti őket – tette hozzá.

A Diamond Princesst a jövő héten az utolsó utas is elhagyhatja. Az idősebbeket a japán hatóságok döntése alapján már csütörtökön elkezdték evakuálni, hogy kórházba vihessék őket.

Az óceánjárón 56 országból 2666 utas, valamint az 1045 fős legénység tartózkodott. A hajó január 20-án indult el a Tokió melletti Jokohama kikötőjéből, és február 3-án tért vissza oda. Az utasok között egy koronavírussal fertőzött kínai állampolgár is volt.

(MTI)

(Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
1045 fős személyzet még két hétig? Ki fertőtleníti a hajót? Mert ha evakuálják is a több mint háromezer utast, a fertőzés veszélye a hajón marad, méghozzá mindenhol...el kell szállítani a konyhai hulladékot, a fürdővizet, a WC- tartalmát, a mosandó ruhákat, stb..és biztos, hogy steril cucc kerül vissza a hajóra? Egy ekkora hajón működnie kell a fűtésnek, a konyhának, a melegvízszolgáltatásnak, és egyéb kényelmi szolgáltatásnak ...TV, internet, stb..ez bizony sokba fog fájni a cégnek. Ugyanis éjjel nappal működnie kell legalább egy óriás-generátornak, ami nyeli a gázolajat rendesen.
Greta Thunberg vajon meglátogatja- e őket hogy mondjon néhány okosságot.

A hajós társaság életében most íródnak az örökérvényű új szabályok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.