Kedden a CCTV kínai állami hírcsatorna jelentette, hogy belehalt a koronavírus okozta betegségbe az egyik vuhani kórház igazgatója.

Liu Cse-ming, a járvány fertőzötteinek kezelésére kijelölt Vucsang Kórház igazgatója a hetedik egészségügyi dolgozó, aki áldozatul esett a járványnak. A kínai egészségügyi hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy több mint 1700 orvos és ápoló fertőződött meg az új koronavírussal a betegek ellátása során Kínában, többségük Hupej tartományban.

Meghalt egy kórházigazgató Vuhanban

Védőruhás ápolók az egyik beteggel egy vuhani kórház intenzív osztályán 2020. február 16-án. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus előidézte betegség halálos áldozatainak száma 1770-re emelkedett Kínában, a legtöbben a járvány gócpontjában, Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban hunytak el. MTI/EPA/Featurechina

A kínai állami sajtó – és maga a Párt is – mártíroknak nevezi a fertőzéssel harcoló, és eközben életüket veszítő egészségügyi dolgozókat – írja az Index. Ugyanakkor a Hupej tartományba küldött mintegy

3000 orvos és ápoló egyre hangosabban tiltakozik amiatt, hogy az állam kényszeríti őket a munkára, miközben nem tesz meg minden a védelmük érdekében.

Persze nem minden elhunyt hőst kiáltottak ki mártírnak. Li Venliang orvost, aki elsőként próbálta riasztani a hatóságokat a koronavírus jelentette veszélyre,

a rendőrség kezdte vegzálni, mielőtt maga is elhunyt a betegségen.

Jóllehet a járvány alakulása az elmúlt napokban bizakodást keltőnek látszik, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azonban óvatosságra intett az adatok értelmezését illetően.

Korai lenne kijelenteni, hogy a mérséklődés folytatódik. Egyelőre minden lehetőséggel számolni kell

- mondta hétfőn Genfben, miután a kínai egészségügyi hatóságok közzétettek egy több mint 44 ezer fertőzöttről szóló részletes jelentést.

Az ebben ismertetett adatok alapján a betegek több mint 80 százalékánál csupán enyhébb tünetek jelentkeztek. A vírus az esetek mintegy 14 százalékában okozott súlyos tüneteket – egyebek mellett tüdőgyulladást és légzési nehézségeket –, míg a páciensek 5 százaléka került kritikus állapotba. A betegség az esetek 2 százalékában bizonyult végzetesnek, a halálozás kockázata pedig a páciensek életkorával egyenes arányban nőtt.

A WHO 12 tagú szakértői csoportja a hét végén érkezett Pekingbe, hogy a járványról egyeztessen a kínai szakértőkkel. A WHO csapata a kínai fővároson kívül a délnyugat-kínai Szecsuan, valamint az ország déli részén fekvő Kuangtung tartományban tart helyszíni szemlét. Kuangtung jelentette Hupej után a második legtöbb megbetegedést, a mintegy 113 millió lakosú tartományban hétfő éjfélig összesen 1328 fertőzöttről és 4 halálozásról adtak számot, miközben 535 páciens már gyógyultan távozhatott a kórházból.

Forrás: MTI, Index

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

disbisa
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.