A demokraták elnökjelöltségére pályázók szerdai országos tévévitájának győztese Donald Trump – jelentette ki Michael Bloomberg, az egyik elnökjelölt-aspiráns egy csütörtöki kampányrendezvényen Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben.

"A szerda esti vita igazi győztese Donald Trump volt, mert aggodalmaim szerint jó úton vagyunk afelé, hogy olyan elnökjelöltet állítsunk, aki nem tud győzni novemberben" – fogalmazott több amerikai lap helyszíni tudósítása szerint Bloomberg. Hozzáfűzte: "végzetes hiba" lenne, ha a demokraták Bernie Sanders vermonti szenátort választanák, mert szerinte Sanders csak keveseket képes megszólítani.

Bloomberg, aki milliárdos vállalkozó és volt New York polgármestere is, "anti-Trumpként" mutatta be magát a kampányrendezvényen, és szinte szó szerint megismételte a szerdán Nevadában rendezett tévévitán elmondottakat: ő New York-i, aki tudja, hogyan kell bánni a New York-i emberekkel, köztük Donald Trumppal is.

"Mindannyian tudjuk, hogy Trump kötekedő fickó, és én tudom, hogyan kell kezelni a kötekedő fickókat. Nem félek Trumptól, és ő ezt tudja" – fogalmazott rövid beszédében. Hozzátette még, hogy Trump is látja a közvélemény-kutatási eredményeket, és ezektől megrettent.

"Ezért ír rólam állandóan a Twitteren" – vélekedett.

Bloomberg a rendezvényen az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentését, a fegyvertartás és -vásárlás szigorítását, magasabb jövedelmet eredményező munkahelyek létrehozását ígérte, és klímaváltozás elleni harcot kínált.

Utah államban a szuperkedden, azaz március 3-án voksolnak, amikor egyszerre 14 tagállamban tartanak előválasztást. Elemzők szerint Bloomberg esélyeit, illetve támogatottságát jelentősen befolyásolja majd a nevadai tévévitán nyújtott teljesítménye. Ennek megítélése azonban egyelőre nem pozitív.

Vitatta alkalmasságát az elnökjelöltségre több pártbeli vetélytársa is. Pete Buttigieg, egy indianai kisváros korábbi polgármestere szerint eleve olyasvalakire lenne szükség, aki a Demokrata Párt elveit vallja, és Bloomberg nem ilyen.

Joe Biden egykori alelnök is úgy fogalmazott, hogy a Republikánus Pártot megjárt Bloomberg megmaradt republikánusnak.

Bernie Sanders vermonti szenátor azt vetette a 63 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező korábbi polgármester szemére, hogy nem értheti meg és nem is tudja megszólítani a társadalom széles rétegeit.

Elizabeth Warren massachusettsi szenátor pedig úgy vélekedett, hogy nincs értelme felváltani egy milliárdost a Fehér Házban egy másik, még gazdagabb milliárdossal.

Michael Bloomberg eddigi szereplését általában az elemzők is gyengének ítélték. Mary Anne Marsh demokrata párti stratéga például az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) úgy nyilatkozott: az a Bloomberg, akivel szerdán Nevadában szembesültek, nem ugyanaz az ember, akit az internetes vagy televíziós reklámokból megismerhettek.

Most megláthatták az igazi Michael Bloomberget

- hangoztatta Marsh.

Simon Rosenberg, a New Democratic Network (Új Demokrata Hálózat) nevű baloldali kutatóintézet elnöke – szintén a közszolgálati rádióban – "riasztónak" nevezte, hogy Bloomberg nem tudott válaszolni a rasszizmusát és a nőkkel szemben tanúsított sértő, kirekesztő viselkedését firtató kérdésekre.

Bloomberg kampánymenedzsere, Kevin Sheekey csütörtökön újságíróknak azt hangoztatta, hogy a milliárdos "most még éppen csak bemelegít".

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.