Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek – közölte Menczer Tamás. Az államtitkár később a Facebook-oldalán milánói és római ügyeleti telefonszámokat is közzétett.

Alaposan fontolja meg, ha Észak-Olaszországba utazna

Fotó: Emanuele Cremaschi/Getty Images

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára felhívta a figyelmet az egészségügyi kockázatra, valamint arra, hogy ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el ennek feloldásáig.

Az Olaszországban tartózkodókat a minisztérium arra kéri, hogy a helyi hatóságok tájékoztatásait, figyelmeztetéseit kövessék figyelemmel, utasításaikat tartsák be.

A KKM folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden szükséges intézkedésről tájékoztatást ad – jelezte Menczer Tamás.

Az államtitkár később Facebook-oldalán azt írta: kollégáik Milánóban és Rómában készen állnak, hogy segítsenek, ha magyar állampolgár bajba kerül Olaszországban. Milánóban a +39 3396219517-es, Rómában a +39 348 800 8159-es telefonszámon várják a hívásokat, ha valaki valóban bajban van.

Menczer Tamás kiemelte: jó hír, hogy mostanáig nem kaptak segélykérő telefonhívást a koronavírussal kapcsolatban.

Az észak-olaszországi Lombardia tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma – közölte vasárnap a tartomány jóléti felelőse Giulio Gallera a SkyTg24 hírcsatornán. Az északolasz tartományban azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma – közölte az olasz polgári védelem. Nemcsak Lombardiában, hanem a fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban is a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzöttet tartanak számon.

MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok