A koronavírus-járvány európai terjedése miatt Klaus Iohannis román államfő összehívta szerdára a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), hogy a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó szerv megvitassa az esetleges országos járvány leküzdésének stratégiáját.

A román államfő összehívta a legfelsőbb védelmi tanácsot a koronavírus miatt
Fotó: Youtube

Az elnök hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta:

egyelőre egyetlen romániai koronavírusos megbetegedést sem észleltek, de fel kell készülni a kedvezőtlen fejleményekre.

Hozzátette: a vírus olaszországi terjedése fokozott aggodalmat váltott ki a románok körében is, mert sok román él azokon a területeken, ahol a fertőzés megjelent.

Románia azért van fokozottan kitéve a vírus megjelenésének, mert

több mint 1,2 millió román állampolgár él Olaszországban, és a vendégmunkások élénk kapcsolatot tartanak fenn otthon maradt családtagjaikkal.

Az ország repülőtereire tucatnyi járat érkezik naponta az olaszországi városokból.

A szállításügyi minisztérium hétfőn elrendelte, hogy a repülőtereken alakítsanak ki elkülönített folyosókat az Olaszországból érkező utasok számára. Valamennyi utassal töltessenek ki formanyomtatványt, amelyiken az elérhetőségei mellett fel kell tüntetni, hogy járt-e olyan régióban az elmúlt napokban ahol megjelent a koronavírus, kapcsolatban áll-e koronavírussal fertőzött személlyel, észlelte-e magán a vírus megjelenésének valamely tünetét, és hogy Romániában hova utazik. A repülőtereken egészségügyi szűrőpontokat is felállítottak. Azokat az utasokat, akik az elmúlt 14 napban megfordultak a karanténba helyezett olaszországi települések valamelyikén, karanténban kell tölteniük a következő két hetet. Akik a fertőzött olaszországi régiók más településein jártak, azoknak azt javasolják, hogy ne mozduljanak ki a romániai otthonukból a következő 14 napban.

Sajtóértesülések szerint az elkövetkező napokban Románia valamennyi nemzetközi repülőterén termoszkennereket állítanak fel a lázas utasok kiszűrésére.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.