Meghalt Hoszni Mubarak, volt egyiptomi elnök. A politikus 1981 és 2011 között vezette az országot, uralmának a 2011 januárjában kezdődő tüntetéssorozat vetett véget. Mubaraknál 2011-ben gyomorrákot diagnosztizáltak, később tovább romlott az egészsége, miután szívrohamot kapott. A család és a volt elnök ügyvédje egyelőre nem erősítette meg a halálhírt. 

91 éves korában meghalt Hoszni Mubarak, Egyiptom korábbi elnöke

- írja az Origo a Sputnik News híre alapján.

Mubarak az egyiptomi légierő parancsnoka volt, majd csaknem 30 évig állt az arab ország élén, és a közel-keleti stabilitás jelképének számított. Fia, Alaa szombaton azt írta a Twitteren, hogy apját intenzív osztályon ápolják. A volt elnökön hetekkel ezelőtt műtétet hajtottak végre – tette hozzá, de részletekről nem szólt. A keddi hivatalos hír szerint Mubarak a kairói Galaa kórházban hunyt el.

A 30 évig hatalmon lévő Mubarak 2011-ben az arab tavasz alatt a véres összecsapásokba torkolló Tahrír téri tömegtüntetések hatására lemondásra kényszerült – teszi hozzá az Index. Hat évig tartó vizsgálati fogságának nagy részét a kairói katonai kórházban töltötte rendőri felügyelet alatt. Mubarakot 2017 elején szabadlábra helyezték, és a New York Times szerint akkor átszállították a heliopoliszi villájába. A lap szerint Mubarak utoljára 2019 októberében jelent meg egy Youtube-ra feltöltött videón, ahol az 1973-as, Izrael elleni háborúról beszélt, ami alatt az ország légierejét vezette. Ez volt az első alkalom, hogy kamera előtt beszélt, mióta az arab tavasz alatt megbuktatták. Harminc évig tartó uralma alatt nemcsak Egyiptomban, de a világban is meghatározó szerepe volt a vitatott megítélésű katonának és politikusnak.

Mubarak szíve azután állt le, hogy 2012. június 2-án a bíróság életfogytiglanra ítélte az arab tavasz tüntetéseinek vérbe fojtásáért ahol legalább 800 tiltakozót lőttek le. Többször megpróbálták újraéleszteni, de nem tudták. Azóta gépek tartották életben.

A politikus 1981 és 2011 között vezette az országot, uralmának a 2011 januárjában kezdődő tüntetéssorozat vetett véget. Mubarakot 2012-ben összeesküvés vádjával első fokon életfogytiglani börtönre ítélték a 2011-ben megölt tüntetők egy részének, 239 embernek a halála miatt. A bírósági döntés ellen fellebbeztek, az újratárgyalásánál 2014-ben-ben felmentették Mubarakot és társait. Az ügyészség a másodfokú ítéletet megfellebbezte, végül a semmítőszék március 2-án jogerősen felmentette a 89 éves volt elnököt az emberölés vádja alól.

Forrás: Origo, Index, MTI

Címlapkép: Wikipédia

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.