Egy kisebb meteor hullott szét péntek délelőtt a horvátországi és szlovéniai Isztria és Tengermelléki-fennsíki megyék fölött – adta hírül a helyi sajtó.

A robbanás olyan erős volt, hogy a szlovéniai Novo Mestótól Fiumén (Rijeka) keresztül Zágrábban is lehetett hallani, és a földrengésmérők is érzékelték.

A horvát és a szlovén sajtóban több képet is közzétettek a villanásról. A kőmeteor másodpercenként több kilométeres sebességgel süvített át a Föld légkörén és végül 30 kilométer magasan hullott szét. A horvát sajtó szerint ha nem hullik szét, a fiumei öbölbe csapódik.

Herman Mikuz szlovén csillagász a helyi hírügynökségnek azt mondta: lehetséges, hogy nem semmisült meg teljesen a meteor, és kerültek a földre belőle kődarabok. Ahhoz azonban, hogy azonosítani tudják a helyet, ahol ezek becsapódtak, előbb rekonstruálni kell a pályáját – tette hozzá.

Szlovéniában 2009-ben történt hasonló eset. A meteor akkor az osztrák határhoz közeli, észak-szlovéniai Jesenice város felett zuhant le. Kutatók később három darabot is megtaláltak belőle a földbe fúródva, súlyuk 250 gramm és egy kiló között volt.

Jesenicében azóta minden évben űrfesztivált tartanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.