Az Európai Bizottság és az uniós járványügyi szervezet arról beszélt EP-képviselőknek, hogy a jelenlegi modellek alapján a koronavírus-járvány miatt egyes országokban az egészségügyi ellátórendszer túlterhelt lesz.

EU: a kórházak túlterheltsége lehet "a legrosszabb forgatókönyv"

Rendkívüli ülésen kapott tájékoztatást az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottsága a koronavírus ügyében.

Az Európai Bizottság képviselője arról beszélt, hogy a vírus jelenleg 70 országot érint, Európában Olaszország van a legnehezebb helyzetben.

A Bizottság arra kéri a tagállamokat, hogy ha még nem tették meg, akkor aktiválják a pandémia-tervüket.

Minden uniós ország hatóságaival arról egyeztetnek, hogy – és ez számít a legrosszabb forgatókönyvnek – mi történik akkor, ha nagy számban érkeznek a betegek az egészségügyi intézményekbe. Ezzel párhuzamosan, a helyzet alakulásának fényében meg kell fontolni az iskolák bezárását, a tömegrendezvények betiltását, a kórházakban jelentkező munkaerőhiány enyhítése érdekében pedig a nyugdíjas dolgozók és az egészségügyi hallgatók mozgósítását. Az is elhangzott, hogy ezzel elsősorban a járvány terjedésének lassulását lehet elérni. Kérik valamennyi tagállam hatóságait, hogy kommunikáljanak rendszeresen a lakossággal, tényszerű, tudományos információkat felhasználva, annak érdekében, hogy megelőzzék az álhírek terjedését.

(index.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.