Már Izraelben is bezárták az iskolákat – a spanyol kormány is ezen az állásponton van, Ausztriában is komolyan meghúzták, hogy ki mehet be suliba.

Koronavírus: Úgy tűnik, lassan csak Magyarországon nem zárják be az iskolákat

Izraelben március 13-tól bezárják az iskolákat és az egyetemeket, hogy ezzel csökkentsék az emberek közötti kontaktusokat, és így az új típusú koronavírus terjedését – jelentette a tizenhármas kereskedelmi televízió csütörtök esti híradása.

A televízió élő adásban közvetítette Benjámin Netanjahu miniszterelnök, valamint az átmeneti kormány több tagjának sajtótájékoztatóját, ahol bejelentették az iskolák bezárását.

Az egyetemi oktatás szüneteltetését távoktatással próbálják megoldani, és az általános- és középiskolások számára is terveznek internetes és televíziós tanórákat. Az eltérő tantervű iskolákat és a diákotthonokat, valamint az óvodákat és a bölcsődéket egyelőre nem zárják be, ezekről a továbbiakban fognak dönteni – mondta Netanjahu.

"Egy olyan világjelenség közepette vagyunk, amelyhez hasonló még nem volt Izrael állam létrejötte óta"

- jelentette ki a kormányfő, és felszólította az izraelieket, hogy a közeljövőben minél kevésbé érintkezzenek egymással, de segítsék egymást.

Ausztriában Kurz kancellár fogalmazott meg hasonló álláspontot az iskolák részleges bezárásáról. A tervek szerint az interneten folytatnák otthonról az oktatást.

A kancellár kifejtette: hétfőtől a felsőbb osztályok számára szünetel az oktatás, így a 14 évnél idősebbek otthon maradhatnak. Szerdától pedig a 14 év alattiaknak sem kell bemenniük, ha a szüleik meg tudják oldani elhelyezésüket. Ellenkező esetben bemehetnek az iskola épületébe, az intézmény biztosítja számukra a felügyeletet – tette hozzá.

Spanyolország szintén erre buzdítja autonóm tartományait: A spanyol kormány az oktatási intézmények átmeneti bezárását javasolja az autonóm tartományoknak – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a kabinet rendkívüli ülését követő madridi sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, az oktatás felfüggesztésének kérdésben a végső döntést a helyi kormányok hatásköre meghozni, és hangsúlyozta, hogy a központi kormány mindig a tudományos szakértők aktuális javaslatainak megfelelően teszi meg járványügyi intézkedéseit, javaslatait.

A hozzánk közeli országok közül Romániában és Szlovákiában már bezártak az iskolák, a Jobbik pedig azt követeli, hogy ezt az intézkedést itthon is tegyék meg.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Pegero: Nem biztos. A gyerekek bármelyike lehet tünetmentes hordozó, és ez komoly probléma. Idejében kell lépni, az én véleményem az, hogy be kell zárni az iskolákat, óvodákat, stb., és ezt nem akkor kell megtenni, amikor már megtörtént a legnagyobb baj. A véleményem természetesen nélkülöz mindenféle politikai beállítottságot, sőt igazából immunológus családtagok véleményét tolmácsoltam.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@Jozefina: Miért, a tanárok értenek hozzá?
kereső
444.hu/2020/03/13/senki-sem-segit-a-koronavirus-miatt-ketsegbeesett-szuloknek-egy-erintett-budapesti-gimnaziumban

Ő az a szülő ( 49 éves beteg nő, akit napokig ápoltak a János kórházban- védőfelszerelés nélkül, és akin SEM! végezték el a tesztet, csak amikor egyértelmű töneteket mutatott!!!-) na ez is megérne egy misét, hogy miért csak akkor tesztelnek, amikor már egyértelmű a fertőzöttség, és a fertőzött igy aztán vigan fertőzhet. A Szeged.hu-n van egy cikk szegedi matematikusok elkészitették a járvány terjedésének matematikai modelljét- amely alapján biztonsággal megállapitható a virus terjedése.E szerint Közép-kelet Európa térsége megközelitőleg két héttel van "lemaradva" Ny-Európától. Most lehet rágini koszos körmöket. Azt nem értem, hogy az "operativ törzsben" miért a dandártábornokok vannak túlsúlyba, és nem a hozzáértő virológusok, járványtani szakemberek. Mert abból csak egy van- Szlávik diktor.Vagy több már nincs is az országban. Illetve ott van még a legfőbb virus terjesztő. A cikk igencsak tanulságos- jól mutatja, hogy milyen felkészült is az eü. kormányzat a járvány kezelésére. Szónoklat. meg minden délben ülésezés- és ezzel ki is merült a járvány kezelése a kormány részéről. Xar ez is, mint minden amihez hozzányúlnak.
kereső
A németeknél, franciáknál hétfőtől minden óvoda,bölcsőde, iskola-általános és középiskola a következő rendelkezésig bezárt.
Aki Én
@Málna: Nem hallod mi megy a kórházakban? Órák kérdése, és lesz olasz helyzet itt is.
Málna
@esperanza: Igen, de sokkal több fertőzöttjük volt, mire meglépték az iskolabezárásokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.