A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében a franciák kedd déltől megkezdték az olaszországihoz és spanyolországihoz hasonló, legalább két hétre szóló általános karantént, amelynek elsődleges célja az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségének elkerülése, és a fertőzöttek száma hirtelen emelkedésének megakadályozása.

A kedd este közzétett hivatalos adatok szerint 699 fertőzöttet kezeltek súlyos állapotban intenzív osztályokon, miközben vasárnap este még csak négyszázan voltak, s a súlyos tünetekkel kezeltek mintegy fele 60 év alatti volt. A 7730 diagnosztizált fertőzött közül – akiknek a száma mintegy ezerrel nőtt 24 óra alatt – 2579-en voltak kórházban, a többiek az otthonukban lábadoztak, vagy már meggyógyultak.

A halálos áldozatok száma egy nap alatt 27-tel 175-re emelkedett, ennek 7 százaléka volt 65 év alatti – közölte Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse, hangsúlyozva, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul.

A franciák kedd déltől csak igazolással és halaszthatatlan ügyben hagyhatják el a lakhelyüket, ha munkába, bevásárolni vagy orvoshoz mennek. Christophe Castener belügyminiszter a keddi kormányülés után arra kérte a franciákat, hogy 

legyenek szövetségesek a háborúban, és tartsák tiszteletben, hogy életet ment, aki otthon marad.

Megerősítette, hogy

100 ezer rendőr és csendőr ellenőrzi az utcákon és köztereken, hogy ki miért hagyta el az otthonát,

de a kedden elsősorban a városközpontokban járőröző rendőrök még nem büntették meg az igazolás nélkül az utcán tartózkodókat.

Miközben az általános karantén beállta előtt az emberek tömegesen vásároltak vagy menekültek el a nagyvárosokból, hogy vidéken vészeljék át a vesztegzár időszakát, délután Párizs utcái már kihaltak és csendesek voltak. Az élelmiszerboltok nyitva tartanak és a polcokat feltöltötték az előző napi vásárlói rohamok után, de az üzletekben csak keveseket lehetett látni.

A betegek 98 százaléka meggyógyul

Az egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy szerdától korlátozzák a fertőzés tüneteinek kezelésére javasolt paracetamol tartalmú gyógyszerek árusítását. A koronavírussal nem fertőzöttek egyszerre csak egy dobozzal, a betegek kettővel vásárolhatnak az ilyen termékekből, és az internetes árusítást felfüggesztik, jóllehet a gyógyszergyártók francia szövetsége azt állítja, hogy jelenleg nincs hiány a gyógyszerből.

Oliver Véran egészségügyi miniszter szerint

a kollektív karantén legalább két hétig fog tartani, miután köztudott, hogy ennyi idő szükséges a vírus terjedésének megakadályozásához, de a francia kormány készen áll meghosszabbítani a kijárási korlátozásokat a kórházak túlterheltségének enyhítésére.

A tárcavezető elismerte, hogy bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy kétezer beteg, nagyon feszült a helyzet Elzászban, ahol a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását Mullhouse közelében, s a betegeket jelenleg helikopterrel szállítják az ország azon részeibe, ahol a kórházak kevésbé túlterheltek.

A karantén első napján bombaként robbant Agnes Buzyn korábbi egészségügyi miniszter nyilatkozata, ő egy hónapja hagyta ott a tárcát, s jelöltette magát a párizsi főpolgármesteri posztra. A volt tárcavezető a Le Monde című napilapnak azt mondta: január elején riasztotta a kormányt és Emmanuel Macron államfőt az új típusú koronavírus veszélye miatt.

Tudtam, hogy cunamiszerű jelenséggel lesz dolgunk – fogalmazott Agnes Buzyn, aki azt állítja: jelezte a kormánynak, hogy a Covid-19 fertőzés miatt lehetetlen lesz megtartani márciusban az önkormányzati választásokat.

Január 11-én üzenetet küldtem a köztársasági elnöknek a helyzetről. Január 30-án figyelmeztettem a miniszterelnököt, hogy a választásokat valószínűleg nem lehet megtartani – mondta Anges Buzyn, aki miniszteri kinevezése előtt hematológusként dolgozott.

Az önkormányzati választások első fordulóját múlt vasárnap megtartották nagyon alacsony, 44 százalékos részvétel mellett, a második fordulót viszont határozatlan időre elhalasztotta az államfő. Agnes Buzyn a harmadik helyen végzett az első fordulóban Párizsban a jelenlegi polgármester, a szocialista Anne Hidalgo és jobbközép Rachida Dati korábbi igazságügyi miniszter mögött, s hétfőn bejelentette, hogy a járvány miatt felfüggeszti a második forduló előtti kampányát, s mostantól ismét orvosként szeretne dolgozni.

Édouard Philippe miniszterelnök kedd este a France2 közszolgálati televízióban megerősítette: Agnes Buzyn januárban jelezte, hogy ami Kínában történik, azt komolyan kell venni. Ezért döntött úgy a kabinet, hogy hazaszállítja és karanténba helyezi a kínai Vuhanban rekedt franciákat. A választások megtartásáról a kormányfő azt mondta: az ellenzéki pártok vezetőivel való egyeztetés után és az egészségügyi szakemberek ajánlásai alapján hozta meg a döntést a kabinet.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Ez ám az átverés! Aki odakint maradt nagyobb biztonságban van mint idehaza. Az egy hónapja készített riportban a magyar polgár sem akar hazajönni. Jól tette ő is meg a családja is. A mi rendszerünkben az emberek nem érzékelik a veszélyt és a puha pöcs intézkedés közben kerülik a pánik keltést így elbizakodottá teszik a polgárokat. Az intézkedések és a lakossági hozzáállás hatástalanná teszi az irányítók elképzeléseit. Nem beszélve a védekezés képtelenül állunk a járvány előtt, miközben a fő-fő-fő szervezők gondtalanul múlatják idejüket a kaszinókban.
Rockxy
immunerősítés megoldja.
de van aki lisztet vesz inkább.
sokanvagyunk
A fotó szerint - aki átmegy a zebrán...
Aki Én
@Pálinkás Pál: ...és, ki lesz a 2 %???
Kínának nem hiszek, Európában már most rosszabb az arány. Lásd olaszok.
Pálinkás Pál
@Aki Én: Te miről beszélsz???"A halálos áldozatok száma egy nap alatt 27-tel 175-re emelkedett, ennek 7 százaléka volt 65 év alatti – közölte Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse, hangsúlyozva, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul." Jérome Solomon-...tipikus kínai név,igaz??? és az a bizonyos 2 százalék az ismert fertőzöttek közül hal meg...akb fertőzöttek 80 %-án tünetmentesen átfut,max kis tüsszögéssel,tehát sosem fog a valós fertőzöttek száma megjelenni a statisztikákban...mellesleg nem érdekel a dolog,...az idősek miatt van ez a nagy hiszti,azt tele velük a város...meg az összes piac...ezért aztán tényleg érdemes volt megbénítani az országot!!!
Aki Én
@Pálinkás Pál: Nem nagyon akarod érteni. Egyrészt a kínai közölt adatokról beszéltem, nem a Jerome származásáról.
Másrészt nézd meg például az olasz adatokat. Te hivatkozol mindig az adatokra, miért szelektálsz köztük? Nem 2 % a halálozási arány. Nem én mondom, ez tény! A legtöbb helyen felmenőben van a terjedés, régiónként változnak a számok, messze nincs még vége. Ennyit látunk, a többit gondoljuk. Mint azt is, hogy a melegben elpusztul. Már kijelentették, hogy ez is tévedés.
Pálinkás Pál
@Aki Én: Persze hogy nem 2%. De a megbetegedettek közötti halálozási rátát közlik...nem az összfertőzöttek adatait,mert olyan nincs...Utoljára leírom,többet nem...a fertőzött emberek jó része nem is tudja hogy koronás volt, mert vidáman kihordja lábon,úgy hogy nem kell orvoshoz mennie...Az meg hogy nem tudják mobil kimutatni a koronavírust,azt ne rajtam kérd számon...Éss azt is utoljára írom le...amíg nálunk is a városok,piacok tele vannak kószáló nyugdíjasokkal,addig bizony erősen emelkedni fog az ismertté vált fertőzések száma,mert sajnos rajtuk nem fut át gond nélkül,mint egy egészséges fiatal szervezeten..és addig amíg a veszélyeztetett korosztály szabadon kószálhat,addig bizony semmi nem fog változni...
Aki Én
@Pálinkás Pál: Ezt mind értem, de a halálozási arányról beszéltünk. Az akkor sem változik, ha a betegek 90 % nem is tudja, hogy fertőzött.
Aki Én
@Pálinkás Pál: Ez is egy vélemény:

,,Ami velünk most történik az egy globális terv része és pontosan az a cél,hogy minden leálljon,tönkremenjen,leértékelődjön!A vírus csak az eszköz.Remekül megtervezett,brilliáns munka.Pont olyan mint amilyennek lennie kell:
- könnyen terjedő
- enyhébb mint egy átlagos influenza,de azért nem ignorálható
- nem veszélyezteti a fiatal korosztályt,a következő adózó rabszolga nemzedéket
- egy egészséges felnőtt viszonylag gyorsan átesik rajta vagy meg sem betegszik
- 70+ korosztályból és a legyengült betegekből szedi áldozatait,azok közül,akikre gazdaságilag semmi szüksége nincs az országok „vezetőinek”.
Vérprofimunka,csodálatos,és azt mondják hogy a kínaiak denevért meg kigyót esznek és onnan jött át.Bullsit.4000 éve esznek ilyesmit fene a gusztusukat,de pont most kaptak el tőle valamit?Milyen furcsa,hogy egyetlen tartományra korlátozódott a kinai elterjedés,kb annyian haltak meg 3 hónap alatt mint egy nap közlekedési balsesetben. Bekalkulálták,járulékos veszteség.Hogy 3 nap alatt felépítettek egy kórházat?Hogy?Hát úgy hogy elő volt készítve minden,valószínűleg az ellenszer is,ezt feltehetőleg mint hab a tortán,majd valamikor pár hónap múlva fogják még egy utolsó lehúzásként eladni a világnak.
Pálinkás Pál
@Aki Én: És...ide linkelted...a tények közül mi nem igaz benne???a "terv" részével nem foglalkozom..mert szerintem marhaság...de a többi kőkemény tény!!!
mutass rá melyik kitétel nem igaz a fent említettekből!!!
Aki Én
@Pálinkás Pál: NEm mondtam, hogy nem igaz. Csak hoztam, mint egy véleményt. Ilyenkor mindig beindul az összeesküvéselmélet gyártás, aminek sokszor van alapja. Lehet ez az igazság.
Pálinkás Pál
@Aki Én: Mint mondtam a "terv" teóriával nem foglalkozom...de szerintem hagyni kellett volna lefutni a vírust,nem gerjeszteni a feszültséget...az emberek egyre kevésbé fogják tolerálni a hülyébbnél hülyébb intézkedéseket,előbb-utóbb káosz lesz...Japánban nem csináltak felhajtást..és érdekes módon egy grammal sem magasabb a fertőzési arány!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.