Az amerikai hírszerzés titkos jelentése arról számolt be a Bloombergnek, hogy Kína erősen kozmetikázta a járványadatokat – írja a 444.hu.

Kína csúnyán átverhette a világot a koronavírus-járvány valódi méretével kapcsolatban
Fotó: Pixabay

Nevük elhallgatását kérve nyilatkozó források szerint Kína mind az esetszámot, mind az áldozatok számát aluljelentette, vagyis

valójában sokkal többen fertőződtek, illetve haltak meg a novemberben kezdődött járványban,

amiről még január közepén is titkolni próbálták, hogy emberről emberre terjedő légúti fertőzés okozza.

A jelentésben azt is kiemelik, hogy itt nem rendszerhibáról vagy slendriánságról van szó. Tudatosan hamisították meg az adatokat. Ennél többet azonban a jelentés titkosságára hivatkozva nem közöltek.

Szerdán Donald Trump is azt mondta, hogy

a kínai számok mintha kissé alacsonyak volnának, és akkor kedves vagyok, hogy így fogalmaztam.

Egy angol nyelvű kínai lap főszerkesztője erre azzal vágott vissza, hogy az USA csak a saját számadatairól akarja ezzel a vádaskodással elterelni a figyelmet.

A legfrissebb adatok szerint Kínában 82.394 ember fertőződött meg, és 3276-an haltak bele a betegségbe. Hivatalosan.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Nekünk minden olyan ország a barátunk ahol ezerrel hazudnak. Ugyan miért?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
El is hitték a hírmondók!Aki egy közel 1,4 milliárdos nép politikusainak hisz,az meg is érdemli! Hogy számol-
ták át a "sliccszeműek" a több milliónyi nomád ellenére is,a betegeket? Lehet,hogy az Orbán a metodikát akarta
ellesni tőlük,amikor a hivatalba lépése után nem sokkal náluk volt? Az ő népe ugyan egy kicsit délebbről jutott el
Európába anno!...igaz,hogy az arabok eladás céljából hajtották őket nyugat felé!? Az a piros pont már kifakult!?
simmering73
Lajtán innen egészen távolkeletig nagy divatja volt, van és lesz a hazug beszédnek.
Csizmás Kond
Az ilyen filozófálások nem érnek egy kalap kakit...mi van ha kína hazudik, attól nem kell védekezni vagy nem kell komolyan venni?...ha azt mondta volna hogy fele népessége kihalt az mennyire melegítene minket ?
Lepényleső
Is,és ez is úgy terjedt mint a járvány?
Itsuka Nakimaga
Egy orvosi vélemény, ami eltér a szokásostól:
swprs.org/egy-svajci-orvos-a-covid-19-rol/?fbclid=IwAR1b1ixR50EChmLcl1IGpVZTYfq3ZmCJSxJ3iaR3CJf4oPt8KGH9e-OGYmQ
Lehet, hogy midössze egy világméretű, mesterségesen keltett médiahiszti áldozatai vagyunk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.