Amikor az édesanya haldokolt, nem tudta, hogy férje és gyermekei már nem élnek.

Egy hét alatt végzett a koronavírus egy teljes négytagú családdal

Olaszországban már 13 ezer fölé emelkedett a koronavírusos fertőzés miatt elhalálozott személyek száma, de a Bertucci család végzete kiemelkedik a tragédiák közül. – Mindannyian zaklatottak vagyunk. Ez egy igazi tragédia... Olyan erősek és egészségesen voltak! – nyilatkozta a helyi médiának a család egyik barátja, és riportjában a Sun is hangsúlyozta, hogy a négy családtagnak nem volt olyan betegsége, ami a Covid-19 pusztítását ennyire felgyorsíthatta volna. Az apuka, az anyuka és a két felnőtt fiú ugyanis egy héten belül lehelte ki a lelkét, méghozzá ugyanabban a kórházban.

Először Alfredo Bertucci (†86) lakatosmester betegedett le, de amikor március 27-én elhalálozott, már a fiai, Daniele (†54) és Claudio (†46) is intenzív osztályra kerültek. Végül a feleség és édesanya, Angela Albergati (†77) kapta el a fertőzést, és ő volt az utolsó is, aki a családtagok közül meghalt április elsején. Az il Fatto Qiotidano úgy értesült, Angela asszony úgy távozott az élők sorából, hogy nem tudta, férje és két fia már odaát várja.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Azért ezt a Blikk írta, ezért illik fenntartásokkal kezelni.
division
@fideszes gyökér: Mégis, hogy lehet valaki ekkora bunkó? Születési probléma, vagy örökölted? A vírus nagyon is valós, veszélyes, nem véletlen szállok vitába olyanokkal, akik szerint ez csak hiszti, de a neten annyi álhír is kering, hogy mindennek nem kell azonnal bedőlni. Ez a hír sem volt még sehol megerősítve.
division
@fideszes gyökér: Kicsi az esély a fertőzésre, mivel most addig nem megy senki sehova, és hozzánk sem jöhet senki, amíg le nem cseng ez az egész. Ennél többet tenni jelenleg nem lehet, szerintem te ugyanezt teszed, miközben kiéled magad a propin, csak kár, hogy ebben a stílusban.
division
@fideszes gyökér: Befejeztem a veled való értelmetlen társalgást. Ennyi.
division
@fideszes gyökér: Te meg kapd el a koronavírust, ennyit érdemelsz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.