Ukrajnában elérte a húszat a halálos áldozatok száma, a betegek között több gyerek is van.

57 gyerek is elkapta a koronavírust

Az ukrán egészségügyi hatóságok csütörtökön jelentették be, hogy az országban már 804 regisztrált koronavírusos megbetegedésről tudnak, közülük húszan haltak bele a betegségbe.

Az áldozatokról annyit lehet tudni, hogy közülük 15 nő és 5 férfi, valamennyien 50 év felettiek. A betegek 60,7 százaléka középkorú, 30-60 év körüli, azonban 57 gyermeket is megfertőzött a vírus.

Kijevben, a leginkább fertőzött területen összesen 160 beteget diagnosztizáltak, és csütörtökön az első halálos áldozatot, egy 70 éves férfit is nyilvántartásba vettek.

Makszim Sztepanov, a hétfőn kinevezett új ukrán egészségügyi miniszter csütörtökön figyelmeztette az ország lakosait, hogy Ukrajna most nagyon nehéz hetek elébe néz, ezért tartsák be az óvintézkedéseket, melyek korlátozhatják a vírus terjedését.

A tárcavezető egy facebookos üzenetben fejtette ki, hogy az ország képtelen felhúzni alig néhány hét alatt korszerű egészségügyi intézményeket, de dolgoznak majd ezen is.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pedig egy házkutatást rendelt el az Eurolab kijevi magánklinikáján, mivel az információik szerint az intézetben eltitkolták három beteg pozitív koronavírustesztjét. A bűncselekmény akár 8-tól 15 évig terjedő börtönbüntetéssel is járhat.

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes csütörtökön elmondta, hogy eddig 130, külföldről hazatért ukránt bírságoltak meg az önelszigetelés szabályainak megszegéséért.

Forrás: Blikk

Illusztráció: Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Horizont: Az eddig sem volt titok, hogy a gyerekek is elkaphatják, csak ők inkább vírushordozók, terjesztők lesznek ezáltal, ezért sem szabadna őket bevásárlóközpontokba vinni, kiengedni őket az utcára, terekre. Ez viszont reménykeltő:
propeller.hu/nagyvilag/3520966-remenykedhetunk-egy-immunologus-szerint-megvan-virus-kezelesenek-lehetseges
Ráadásul akik megkapták a BCG oltást (nálunk 1954 óta kötelező), szintén védettebbek, a kutatások eddig ezt mutatják (és a statisztika is).
verőce21
@division: Szerintem azok is ellenállóbbak az új vírussal szemben, akik még januárban felvették a legújabb influenza elleni védőoltást az idén.
division
@verőce21: Az csak annyiban véd, hogy ha mondjuk egy szerencsétlen véletlen folytán megkapja valaki egyszerre mindkét vírust, ami persze így is több mint a semmi. Mondjuk ez azért lehetne érdekes is, mert az influenza járvány mondhatni abszolút feledésbe merült, és mi van akkor, ha az elhalálozottak jelentős részében egyszerre volt jelen mindkettő? Jól tudjuk, a tesztek a koronavírusra korlátozódtak, viszont ha netalán az influenza vírus is ott volt a szervezetükben, az a biztos halál.
verőce21
@division: Akkor már megérte a védőoltás...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.