Az amerikai elnök sajtótájékoztatóján több fontos kérdésre is kitért.

Donald Trump személyes vallomása a koronavírusról

Ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszk gyártása van folyamatban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján. A koronavírus-járvány ezen a napon rekordszámú, 1224 emberéletet követelt az Egyesült Államokban. Trump elnök tőle szokatlan módon a sajtótájékoztatóján személyes dolgokról is beszélt.

Az elnök közölte, hogy katonák tízezreit telepítik a tagállamokba szükség esetén a járvány elleni küzdelem segítésére. Megismételte, hogy a következő két hét lesz a legnehezebb, sok halálos áldozatra lehet számítani, bár – mint mondta – az ország egyes vidékeit egyelőre kevésbé érinti a járvány.

Donald Trump elmondta: a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) mintegy 180 millió N95-ös, azaz orvosi maszk gyártását rendelte meg amerikai vállalatoktól, és most dolgozik azon, hogy további 3 millió maszkot rendeljen. Hozzáfűzte: 29 millió adag maláriaellenes gyógyszerrel, hidroxi-klorokinnal töltik fel az országos stratégiai tartalékot. A hidroxi-klorokinról ismét kijelentette, hogy az eddigi eredmények szerint hatékonynak látszik a Covid-19 ellen.

Kitért az egyik amerikai vállalatra is, amely korábban vonakodott a maszkokat belföldön forgalmazni, és inkább Kanadába és Latin-Amerikába exportálta. Trump elmondta: a védelmi termelési törvény értelmében kötelezte a céget a belföldi gyártásra. "Szükségünk van a maszkokra, s azt akarjuk, hogy a mi országunkat segítse" – fogalmazott a vállalatról, és azt ígérte, hogy a cég később "keserves árat fog fizetni" a vonakodásért.

Újságírói kérdésre válaszolva határozottan cáfolta, hogy az Egyesült Államok "modernkori kalózkodást" követett el, és 200 ezer, németországi exportra szánt maszkot visszafordított volna az Egyesült Államokba. "Semmiféle kalózkodás nem volt, éppen ellenkezőleg" – hangsúlyozta.

Trump – tőle szokatlanul – személyes dolgokat is említett: elmondta hogy New Yorkban két barátja is lélegeztetőgépen van, mert a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenved. Újságírói kérdésre válaszolva kitért legkisebb gyermekére, a 14 éves Barronra is. Közölte, hogy a tinédzser nagyon szigorúan betartja az előírásokat, ki sem megy az utcára.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos központ igazgatója, a kormányzati munkacsoport tagja kijelentette: "nem szabad meglepődnünk, a halálos áldozatok száma növekedni fog". Hangsúlyozta, hogy a társadalmi távolságtartás működik. Mint mondta: "könyörgök az amerikaiaknak, maradjanak otthon, ez a módszer működik".

Deborah Birx orvosnő, a kormányzati munkacsoport tagja szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő két hét "nagyon kemény lesz". Elmondta: meglehet, hogy az új fertőzések száma valamelyest csökken majd, de a halálozások aránya nem fog csökkenni. Kiemelte New Yorkot és New Orleanst mint a járvány epicentrumát, de hozzátette, hogy további epicentrumok kialakulására lehet számítani Pennsylvaniában, Coloradóban és a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben.

Muriel Bowser, Washington DC polgármestere szombaton kijelentette: a fővárosban várhatóan minden hetedik ember megfertőződik a koronavírussal. Közölte azt is, hogy a városban legalább 93 ezer diagnosztizált fertőzéssel számolnak, és a járvány a csúcspontját várhatóan június közepén, július elején éri el.

Donald Trump szombat este katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Arizonát, az állam kormányzója, Doug Ducey kérésére. Ez azt jelenti, hogy Arizona több pénzt kap majd a szövetségi kormányzattól.

A floridai Miamiban szombaton este kikötött az a Coral Princess nevű amerikai üdülőhajó, amelynek érkeztét pénteken a hajózási társaság közleményben is nyilvánosságra hozta. A közleményben jelezték, több vírusfertőzött utas tartózkodik a fedélzeten, a dokkolás után azonban kiderült, hogy az üdülőhajón két halott is van. Szinte bizonyosan a koronavírusba haltak bele.

Forrás: Blikk

Kép: MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch 

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Végre rájött, hogy a vírus nála is nagyobb úr!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.