A belga járványügyi bizottság tagja arra figyelmezettet, hogy a járvány lassan eléri a csúcspontját az országban, azonban ez korántsem jelenti annak végét.

Csúcspontjához közeledik a járvány Belgiumban

Fotó: Philippe Crochet / Photonews via Getty Images

"Óvatosnak kell maradnunk, hosszú és nehéz hetek várnak még ránk" – nyilatkozta a bivatal.

A halálesetek száma Belgiumban 1447, a hétvégén 164 ember halt meg a járvány okozta betegségben. Az azonosított fertőzöttek száma lassan eléri a húszezret, a fertőzés epicentruma továbbra is a flamand régió ahol a megbetegedések közel 60 százalékát regisztráltak. Hollandiában a hétvégén 156-an hunytak el a vírus okozta betegségben, így a járványhoz kapcsolódó halálesetek száma 1766 az országban. A fertőzöttek száma közelít a húszezerhez.

A holland sajtó szerint az állampolgárok több mint fele legalább féléves egészségügyi korlátozásokra számít az országban, de voltak, akik azt sem zárták ki, hogy a rendkívüli intézkedések akár egy évig is érvényben maradhatnak.

Luxemburgban, a fertőzöttek aránya még mindig magas az ország lakosságának számához képest, eddig 2729 fertőzöttet regisztráltak eddig a félmilliós nagyhercegségben.

Xavier Bettel miniszterelnök hétvégi sajtótájékoztatóján, felhívta a figyelmet, hogy a korlátozási szabályokat követni kell, mert nem múlt el még a veszély.

MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.