A fiatal Thaiföldön kapta el a koronavírust, most belehalt.

Meghalt egy 25 éves magyar is koronavírusban – FRISSÍTVE: Motorbaleset okozta a fiatal halálát, nem koronavírus

November óta lehetett Thaiföldön az a 25 éves magyar férfi, aki a helyi sajtóértesülések szerint belehalt a koronavírusba. Sajtóértesülések szerint volt Phuketen a 88. listázott fertőzött, úgy tudni, március 26-án betegedett meg. Egy másik helyi lap arról írt, a fiatalt megműtötték, ennek értelmében más betegségekben is szenvedhetett.

A thai hatóságok jelenleg is keresik azt a 35 embert, akivel közeli kapcsolatba kerülhetett, emiatt veszélyeztetettek. A szigeten már 100 megbetegedésről tudnak.

FRISSÍTÉS:

Az érintett magyar állampolgár március 25-én súlyos motorbalesetet szenvedett

– írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium azzal kapcsolatban, hogy a helyi lapok szerint egy 25 éves magyar állampolgár koronavírus-fertőzés áldozata lett Thaiföldön.

A magyar külügy közölte: a kórházban diagnosztizáltak a magyar személynél Covid-19 betegséget, de halálát nem ez, hanem a hivatalos szakvélemény szerint a baleset során elszenvedett súlyos sérülések okozták.

Mint írták: a külképviselet munkatársai a baleset óta folyamatos kapcsolatban álltak vele és családjával. (via 24.hu)

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Húúúúúúúúúúú, ez borzasztó!!! Részvétem a Családjának!!!
Sajnos még hosszú idő visszavan, mindenki VIGYÁZZON MAGÁRA!!!
Pálinkás Pál
"de halálát nem ez, hanem a hivatalos szakvélemény szerint a baleset során elszenvedett súlyos sérülések okozták."
de azért kellett a koronával összefüggésbe hozni,igaz???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.