Az Egyesült Államok elnöke kifejtette: Washington változatlanul kitart amellett, hogy kivizsgálják a kínai Vuhan városában lévő virológiai intézet laboratóriumát, ahonnan – a gyanú szerint – hanyagság miatt kiszabadulhatott a vírus.

Trump továbbra is Kínát vádolja a Covid-19-kitörés miatt

Erről tárgyalunk Kínával, hosszú ideje mondjuk, hogy be akarunk menni (a laboratóriumba)

- fogalmazott Trump vasárnap este a Fehér Házban, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.

Adatokat sorolt: eddig 4,18 millió amerikain végeztek vírustesztet, és a múlt héten több milliónyi, kenetvételhez szükséges vattapálcát szállíttattak a tagállamokba. Trump hozzátette: a Védelmi Termelési Törvényt igénybe véve, megállapodás van születőben két amerikai vállalattal is orvosi vattapálcák gyártásáról, egyikük a termelését teljes egészében ennek gyártására állítja át.

Trump elmondta, hogy elégséges számú lélegeztetőgép van az Egyesült Államokban, és a mexikói elnökkel telefonon egyeztetett arról, hogy az amerikai kormányzat Mexikóba is szállíttat lélegeztetőket. Majd kijelentette: kész segítséget nyújtani Iránnak is a járvány elleni küzdelemben, amennyiben Teherán igényli ezt.

Az elnök fontosnak mondta az egészségügyi ellátást biztosító, alapvető fontosságú termékek gyártásának visszatelepítését külföldről az Egyesült Államokba. Válság idején nem szabad csakis importra támaszkodni – szögezte le.

A sajtókonferencián ezúttal is jelenlévő Mike Pence elmondta: New Yorkban, Connecticutban, Rhode Islandben és Detroitban már túljutottak a járvány csúcspontján, a járványgörbe lefelé mutató szakaszában vannak. "Viszont nagyon figyelnünk kell Chicagóra, Bostonra, Philadelphiára" – közölte.

Vasárnap a szövetségi egészségügyi tárca bejelentette: 12 ezer vírusteszt-készletet visszahívnak, mert valószínűsíthetően fertőzöttek. Közben az Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a járványban elhunytak száma. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház vasárnap déli adatai szerint több mint 742 ezer vírusfertőzöttet és 39 ezernél is több halálos áldozatot regisztráltak, kora délután azonban már 752 ezer fertőzöttről és 40 ezer halottról szóltak a legfrissebb adatok, estére pedig 764 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek és 41 ezer felé a halottak száma.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Trampli a dilettantizmusát a választások előtt így próbálja elfeledtetni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
Ha esik az eső azért sem mi vagyunk a felelősek, de gondolom ha nem szerzünk esernyőt elázunk...:)
lusta
Trampli a dilettantizmusát a választások előtt így próbálja elfeledtetni.
Borsodi
Talán ebben igaza is van.Már régóta problémát jelentett a népsűrűség Kínában.
kokopelli
@Borsodi: Már az első bejelentéseknél hangoztatták,hogy a Corona-Vírus Kína Wuhan városából indult el,de a
Trampli pl. nemrégen még a WHO-t baxtatta ! Most jött rá arra,amit az egész világ már rég tudott? Azért is kapta a
COVID-19 nevet,mert 2019-ben tört elő!...a szegény amerikaiak ilyen elnökkel megelégedtek!
COVID -19...CO=COrona...VI=Virus...D=Disease...-19 =2019 eccerű! (;-))
mrudolf
Egyszerűbb a Kinát hibáztatni,mint felelni a kényes kérdésekre.Habár a "minden idők leghűlyébb amerikai elnök" cimmért még tennie kell valamit,azt hiszi,mondják meg neki,a dij már tuti az övé
kokopelli
@mrudolf: én végignéztem egy Trump-ról és családjáról szóló hosszú életrajz filmet,és mondhatom ő is egy olyan
családtag,aki elgurult a "családfától"! Amikor láttam,akkor még be sem iktatták őt,úgyhogy előítélet nélkül nézhet-
tem!... (Clevelandban hallottam előszőr a családról 1985-ben,és N.Y.-ban láttam a Tower-jét a "hamisított emelet-
számmal"!) Ő egy elmebeteg ember!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.