Noha valamivel kevesebb az új fertőzött, és a halottak száma is kis mértékben csökkent, a járványgörbe továbbra is a fertőzés terjedését mutatja Belgiumban. Hollandia és Luxemburg a járvány terjedésének is mértékű lassulásáról adott hírt csütörtökön.

A járványgörbe továbbra is a fertőzés terjedését mutatja Belgiumban

A közegészségügyért felelős belga hatóság bejelentése szerint 908 embernél mutatták ki a fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel jelenleg 42 797 fertőzöttet tartanak nyilván az országban. Az új fertőzöttekről szóló napi jelentések az elmúlt három napban ezer alatti új esetről számoltak be, azt megelőzően ezer körüli volt az esetek száma, amíg alig egy hete még napi 1500 körül mozgott ez a mutató.

Csütörtökön 230 halálesetről számoltak be. Noha ez a mutató néhány napig 200 körül mozgott, a koronavírussal összefüggő haláleseteket mutató görbe lassanként laposodni látszik. Jelenleg 6490 haláleset köthető a vírusfertőzéshez Belgiumban.

Kórházba 211 embert vittek, amely adat nem lényegesen magasabb az elmúlt napok átlagánál. A járvány miatt foglalt kórházi ágyak száma jelenleg 4527. A kórházban kezeltek közül 993 ember részesül intenzív ellátásban. Ez az adat közel egy hete folyamatosan csökken, és azon betegek száma is, akiknél lélegeztetőgépet kell alkalmazni. Jelenleg 703 esetben, mintegy 200-zal kevesebb betegnél, mint egy héttel ezelőtt.

A tájékoztatás szerint április 10. óta 35 877 tesztet végeztekel idősotthonokban. A teszteltek között 18 660 volt a bentlakó, akiknél 1377 esetben mutatták ki a vírus jelenlétét.

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) csütörtök délután közzétett adatai szerint az előző hetekben tapasztatlakhoz mérten stabil maradt az új igazolt fertőzöttek száma. Amíg a hétvégén még 1089, majd 1066 embernél lett pozitív a teszt eredménye, addig a hét elején 800 alá, a friss bejelentés szerint csütörtökre 887 új esetet regisztráltak. Ezzel 35 729-re emelkedett a bizonyított fertőzöttek száma az országban.

Az elmúlt egy napban 137 beteget vittek kórházba, ez mintegy 50-nel haladja meg az előző napi számokat. Jelenleg 10 158 embert ápolnak kórházakban, az a mutató több hete folyamatos emelkedést mutat. Nem csökkent a járványban elhunytak aránya sem, az elmúlt 24 órában 134-en, eddig 4177-en haltak meg Hollandiában koronavírus miatt. Számuk heti szinten 800-900 körül mozog.

Luxemburgban szintén kis mértékben lassult a vírus terjedése az előző hetekhez képest. A szerdai adatok szerint 36 új esetet regisztráltak 24 óra leforgása alatt, a halottak száma kettővel nőtt. A nagyhercegségben 3654 beteget és 80 elhunytat tartanak számon.

A helyi egészségügyi hatóság szerint a járványgörbe több mint egy hete laposodik. Amíg korábban naponta mintegy 3-5 százalékkal voltak többen az új regisztrált fertőzöttek, addig az elmúlt öt napban az áltagos növekedés nem, vagy alig haladja meg az 1 százalékot. A legtöbb fertőzésről március 25-én szereztek tudomást, amikor egy nap alatt 234 ember esetében volt pozitív a járványgörbe Luxemburgban. Akkoriban a fertőzésszám napi átlagos növekedése 23 százalékos volt. Jelenleg 170 embert ápolnak kórházakban, közülük 29-en részesülnek intenzív ellátásban.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.