Csehország a Prágát felszabadító Ivan Konyev szovjet marsall szobrának eltávolításával "durván megszegte" a kétoldalú baráti kapcsolatok alapjairól 1993-ban aláírt szerződést, Moszkva pedig választ vár Prágától arra javaslatára, hogy kezdődjön erről az ügyről párbeszéd – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén.

Lavrov szerint Csehország a szerződés értelmében vállalta, hogy megőrzi a szovjet emlékműveket, köztük a Konyev-szobrot, és biztosítja a látogathatóságukat. A külügyminiszter azt hangoztatta, hogy ha a cseh fél továbbra is hatályosnak tartja a megállapodás összes pontját, akkor Moszkva elvárja, hogy tételes tárgyalások kezdődjenek arról, hogy miért szegték meg durván az adott pontot, és hogy lehet ezt korrigálni.

Az orosz diplomácia vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy maguk a cseh hatóságok hivatkoztak erre a dokumentumra, amikor az orosz külügyminisztérium tiltakozott a cseh sajtóban megjelent nem hiteles közlések miatt. Rámutattak, hogy a felek kötelezettséget vállaltak az egymás belügyeibe való be nem avatkozásra, amivel elismerték, hogy a szerződést nem vesztette hatályát.

Ivan Konyev szobrát Moszkva sorozatos tiltakozásai ellenére április 3-án leemelték talapzatáról Prágában és elszállították. A szovjet marsall személye az 1956-os magyarországi és 1968-as csehszlovákiai negatív szerepe miatt került bírálatok kereszttüzébe.

Lavrov egyébként elképzelhetetlennek és a józan észnek ellentmondónak nevezte azt a Respekt című cseh lap által vasárnap közölt történetet, amely szerint a hónap elején a prágai Václav Havel repülőtéren keresztül Csehországba érkezett egy diplomata útlevéllel rendelkező orosz ügynök, aki állítólag ricint hozott a Konyev-szobor eltávolítását elrendelő prágai kerületi polgármester, Odrej Kolár megmérgezéséhez. A cseh biztonsági szolgálatokra hivatkozó cikk szerint ugyanez a sors várt volna Zdenek Hríbre, a főváros polgármesterére is, aki arról döntött, hogy a 2015-ben meggyilkolt orosz politikusról, Borisz Nyemcovról nevezzék el azt a teret, ahol a prágai orosz nagykövetség áll.

"Halált okozó anyagot találtak és beengedték az országukba? Ép ésszel vajon ezzel ki érthet egyet és ki hihet ezeknek a koholmányoknak?" – nyilatkozott a tárcavezető.

Lavrov azt hangoztatta, hogy az elmúlt időben a prágai orosz nagykövetség egyetlen munkatársa sem utazott a cseh fővárosba. Maga a képviselet kedden a Facebookon azt közölte, hogy munkatársai közül senki sem érkezett Prágába március közepe óta. A követség Zuzana Stichová cseh külügyi szóvivő aznap elhangzott nyilatkozatára reagált, aki a lappal összhangban azt állította, hogy mintegy három héttel korábban valóban érkezett egy orosz diplomata a prágai repülőtérre. A szóvivő a cikk tartalmi állításait a TASZSZ orosz hírügynökség szerint nem kívánta kommentálni.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.