Még keményebb lehet a helyzet, mint hittük.

Félelmetes jóslat: a koronavírus második hulláma sokkal pusztítóbb lehet, mint gondolnánk

A tudósok szerint hiba lenne hátradőlni: ahogy a korlátozásokat enyhítik, úgy szabadulhat el ismét a koronavírus Olaszországban!

A londoni Imperial College kutatói szerint nagy hiba lenne alábecsülni a járványt: amint enyhítik a korlátozásokat, úgy nőhet ismét a fertőzöttek száma Olaszország-szerte. A matematikai modell bevallottan pesszimista, de a kutatók szerint elgondolkodtató: ha a védekezés második fázisába lépett Olaszország lakói csak a korlátozások előtti aktivitásuk 20 százalékához térnek vissza, úgy több halottal kell számolniuk, mint a járvány első hullámában eddig elhunyt nagyjából 30 ezer ember. Ha pedig a "normál élet" 40 százalékára állnak vissza, úgy a halottak száma akár további 23 ezerrel növekedhet.

Az Imperial College kutatói hangsúlyozták: számításaik szigorúan elméletiek, és nem vették figyelembe a megváltozott szokásokat, maszkviselési és távolságtartási szabályokat sem – írja a The Daily Mail.

Olaszországban május 4-én oldották fel a rendkívül szigorú korlátozások egy részét, elkezdődhettek bizonyos ipari munkák, korlátozottan újraindulhattak a gyárak, és az utazási megszorításokon is enyhítettek, ahogyan a járvány – épp a szigorú lépéseknek hála – alábbhagyott az országban.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Oposit
A helyzet az, hogy ez egy olyan dolog, amire ha akarják, bármeddig lehet hivatkozni és bármit meg tudnak tenni ennek a leple alatt. Nyilván a hullámok annyiszor fognak jönni, ahányszor akarják. Nem véletlenül fegyverkezik és tölti fel a készleteit a dagadt vajda. Vagy tud valamit és akkor ő is benne van a világméretű átverésben, vagy az árnyékban készül a népe ellen.
Ez szörnyűbb, mint maga a betegség.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
luiz
@Mirabilis: esze ágában sincs határon túli magyarokat betelepíteni, mert ő is tudja, hogy mind nincstelen, földönfutó csövesbánat. Inkább kínai, szaúdi, izraeli... milliárdosokat
luiz
@Mirabilis: Azok koponyánként csak fillérek, ha valójában el is kellene tartani őket magyarországnak az már ov-nek se menne, tudja ő is nagyon jól
Rockxy
első hullámja se vót öcsikék, persze ez senkit nem érdekel, mer fő a rinyakeltés.
Zsopiale
Nem tudjuk mikor lesz, nem tudjuk lesz-e egyáltalán, nem tudjuk mekkora lesz... viszont azt tudjuk hogy százával dolgoznak tudományos team-ek a gyógyszeren, oltáson, illetve hatékony kezelési módokon... ma jelentették be, hogy a plazmakezelések következetesen beváltak... Ergo mire jön, ha jön, addigra felvértezettebb lesz az emberiség ellene... de megsúgom hogy második hullám ide vagy oda, még az ennek a hullámnak sincs vége... legyen akárhányadik is...
Rockxy
olaszoknál nem szabadult el semmi.
youtu.be/4-7KT4J8ZRk
csak megtörtént a valóság média általi kamusítása.
csak úgy....
@Rockxy: @Rockxy: ott leszel te is a bebörtönözött rémeshírek terjesztök között!
még megbánod,hogy nincs dudád...
simmering73
Rémhírterjesztők meg a matematikai modell. Erről a következőt: amikor tippmixelek akkor két lehetőség van. Vagy nyerek vagy vesztek 50-50% az esélyem. A valóság: 90%-ban veszítek. Ennyit a matekról.
Pálinkás Pál
@Zsopiale: Nézd a sima influenza ellen régóta van vakcina,mégis évente több embert öl meg mint a korona...
Oposit
A helyzet az, hogy ez egy olyan dolog, amire ha akarják, bármeddig lehet hivatkozni és bármit meg tudnak tenni ennek a leple alatt. Nyilván a hullámok annyiszor fognak jönni, ahányszor akarják. Nem véletlenül fegyverkezik és tölti fel a készleteit a dagadt vajda. Vagy tud valamit és akkor ő is benne van a világméretű átverésben, vagy az árnyékban készül a népe ellen.
Ez szörnyűbb, mint maga a betegség.
Pálinkás Pál
@Oposit: ha jól belegondolunk...két évvel ezelőtt orbán...meg más európai politikusok közeledő világválságról vizionáltak...ezek után mindenki azt gondol amit akar...
Jozefina
Szerintem is nagy felelőtlenség az enyhítések nagyfokú elrendelése bármely országban!!! Ez a víru más, mit az influenza, vagy bármi, hiszen nem ismert és nincs vakcina sem ellene még!!! Az embereknek bármennyire is de meg kellene érteniük, hogy a lagnagyobb védettség az otthon maradás, vagy vélelmiszer vásárlás esetén kizárólag védőeszközben. A szájmaszk mellé a kesztyű haszálatát is elő kellene írni.
Zsopiale
@Pálinkás Pál: Nahát, tényleg? Nem ám január óta ugyanezt magyarázom... de sebaj...
Oposit
@Pálinkás Pál: lehet, hogy két éve válságról hadovál, de eddig nem a válság és úgy tűnik nem is ez ellen a vírus ellen cselekedett, hanem valami teljesen más irányba megy a törpe vajda.
Zsopiale
Ha így lesz, nem fogok krokodil könnyeket potyogtatni ezért a hibbant parazita korcs fajért.. ha én döglöm bele akkor sem... ennek bolygónak tényleg elég ezekből a bélférgekből 500 millió ahogy kimondja a georgiai monumentum... Talán igazuk van a konteósoknak és valóban ez a folyamat zajlik... semmi jelentősége... a tyúkszaros élete mindenkinek, amiért reszket és liheg, egy nagy nulla...
legott
"Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.