Karanténba vonult szombaton a koronavírus-járvány elleni küzdelem három amerikai vezető személyisége: Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) vezetője (képünkön), Robert Redfield, a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója és Stephen Hahn, az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője.

Egyre többen fertőződnek meg Trump környezetében: karanténban a járványügyi szupersztár

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító elnöki munkacsoport tagja a csoport napi sajtóértekezletéről távozik a washingtoni Fehér Ház James Brady sajtószobájában 2020. április 16-án.

Egyik egészségügyi szakember sem kívánt nyilatkozni, de amerikai sajtóértesülések szerint valamennyien kapcsolatban voltak az amerikai alelnök, Mike Pence sajtófőnökével és szóvivőjével, Katie Millerrel, akinél pénteken állapították meg a vírusfertőzést. Fauci 79 éves, Redfield a 69-ik évében jár, Hahn pedig betöltötte a 60-at, tehát mindhárman a veszélyeztetett korosztályba tartoznak.

A The Washington Post című napilap szombat este az internetes oldalán Fehér Házból származó forrásokra hivatkozva közölte, hogy a következő két hét alatt mindhárom szakember csakis távmunkában dolgozik. Az FDA szóvivője, Michael Felberbaum szombat este közleményben tudatta: Stephen Hahn szombaton vírusteszten esett át, az eredmény negatív lett.

Szombaton kiderült az is, hogy vírusfertőzést diagnosztizáltak Ivanka Trump, az elnök lánya és tanácsadója egyik munkatársánál is. A Fehér Házban speciális intézkedéseket hoztak az új típusú koronavírus esetleges terjedésének megakadályozására. A munkatársakat arra kérték, hogy – amennyire tehetik – otthonról dolgozzanak, minden utazást jelentsenek, és éberen figyeljenek a környezetükben is a vírusfertőzés tüneteire.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/AP/Alex Brandon

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.