A rendőrök alig hitték el, hogy tényleg ilyen becsületes a srác.

Példás: egy 19 éves fiú 43 millió forintnyi pénzt talált zacskóban egy ATM-nél, az egészet leadta a rendőrségen

Jose Nuñez Romaniz éppen pénzt akart felrakni a számlájára május 3-án az új-mexikói Albuquerque város egyik bankjában, amikor az ATM automata mellett valami furcsára lett figyelmes. Egy átlátszó zacskót, ami készpénzzel volt tele. Rengetek készpénzzel. A 19 éves fiatal a New York Times-nak nyilatkozva elmondta:

Amikor először megpillantottam, pár másodpercig csak bámultam, és nem tudtam, hogy mit tegyek. Sokkolt. Még soha nem láttam ennyi pénzt.

Elmondása szerint fel sem merült benne, hogy akárcsak egy kicsit is elvegyen a pénzből, hanem egyből a 911-es rendőrségi számot hívta, majd berakta a pénzt az autójába, hogy ne legyen útba az ATM-nél, és várta a rendőröket, akik pár percen belül ki is érkeztek. A két rendőr később elmondta neki, hogy biztosak voltak benne, hogy a hívás csak átverés volt, és addig nem hitték el, hogy ez tényleg megtörtént, amíg meg nem látták a pénzt.

Nuñez nem is tudta, hogy pontosan mekkora összeg is volt a zacskóban. Egy címkére az volt írva, hogy 60 ezer dollár van benne, húsz dolláros bankjegyekben, de amikor a rendőrök később megszámolták, kiderült, hogy a zacskóban még ötvendollárosok is vannak. És a zacskó összesen 135 ezer dollárt, azaz átszámítva nagyjából 43,5 millió forintot tartalmaz.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta, hogy úgy tudja, ez volt a legnagyobb összeg, amit egy becsületes megtaláló valaha is leadott a város rendőrségén. Egy másik szóvivő közlése szerint a pénzt a Wells Fargo bank automatáit feltöltő cég munkatársa felejtette véletlenül az ATM mellett.

Nuñez végül kitüntetést kapott becsületességéért a város polgármesterétől egy ceremónián, a városi rendőrakadémián. A Central New Mexico Community College nevű főiskolán büntetőjogot tanuló fiatal, aki saját elmondása szerint már gyerekkora óta rendőr szeretne lenni, még egy kezdő állást is kapott a rendőrségen.

Forrás: 24

Kép: APD

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Szerintem azt hitte, hogy maffiapénz. És az életét többre becsülte.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@CsipkeRózsa: Meg hiszel a MAGYAR nepmeseknek???
görbetükör
@ágimami: Hát, én tudnék mesélni hasonlóról, saját példa. Nyíltan elmondani nem merem, csak annyit jegyzek meg, nem ajánlatos egyedül lenni, ha rendőrt kell értesíteni ilyen esetben. :(
peterkelemen
Ugye-ugye az eszetlenül migránsozók. Ha ez Magyarországon történik és magyar találta volna meg tuti, hogy ezt az összeget már nem adta volna le, de lehet tovább vernie az agyhalott migránsozó magyaroknak a mellüket, hogy ők mekkora magyarok holott ők nem magyarok hanema magyarság szégyenfoltjai: nácik.
Sámannus
Bizony bizony a tepertő zabáló köreiben ez elképzelhetetlen.
namihami
Szerintem azt hitte, hogy maffiapénz. És az életét többre becsülte.
Zsopiale
Akármilyen pénz, ha találsz ennyit NEM A TIED! Köteles vagy leadni, ha nem teszed, azt persze lehet, de akkor onnan kezdve be kell kalkulálni, hogy lenyomozzák a történetet (bár lehet nagy szerencse és nem, de ette blazírozni már kimondott ámokfutás) előbb-utóbb és keresni fognak. Tehát le kell lépni az országból, és valahol olyan helyen kezdeni új életet, ahol a legkisebb az esélye, hogy akik keresik megtalálhatnak. Legyen az maffia vagy zsaruk mindegy... 19 évesen épphogy felnőtt az ember, ha nincs bűnözői illetve bármi simlis múltja, meg tapasztalata nem nagyon tudja ezt önállóan leszervezni, a nagy összeg csak bajt hoz rá (ha segítséget kér bárkitől, akkor szinte tuti hogy lehúzzák és ő viszi el a balhét), tényleg jobb inkább bejelenteni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.