A külgazdasági és külügyminiszter Guy Verhofstadt liberális európai parlamenti képviselőt "rosszindulatú, kártékony" embernek tartja, aki Brüsszelben és Strasbourgban folyamatosan az európai nemzetek gyengítéséért dolgozik.

Adolf Hitler 1933-as Felhatalmazási törvénye óta nem látott ilyen fellépést Európa

- írta Orbán Viktorról és a koronavírus miatti veszélyhelyzetben kihirdetett rendeleti kormányozásról Guy Verhofstadt, Belgium korábbi miniszterelnöke.

Az Index összefoglalója szerint cikk aggasztónak nevezi azokat az erőfeszítéseket, amelyek a járvány miatt kialakult válságot a demokrácia aláásására használják fel, a példák között pedig elsőként Magyarország miniszterelnökére, Orbán Viktorra hivatkozik a szerző, aki szerint Orbán az elmúlt évtizedben folyamatosan támadta a szabad sajtót, a civil szervezeteket és a politikai ellenfeleit egyaránt. Most pedig ürügyként használja a járványt arra, hogy olyan jogszabályokat vezessen be, amely határozatlan időre lehetővé teszi számára a rendeleti kormányzást – írja a belga politikus.

Szijjártó Péter keddi, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében arra reagált, hogy a képviselő a Project Syndicate-re írt cikkében

a magyar "koronavírus-törvényt Hitler felhatalmazási törvényéhez" hasonlította.

A külügyminiszter szerint Guy Verhofstadtról az elmúlt években bebizonyosodott, hogy alkalmatlan bármiféle kulturált vitára. "Elég csak megnézni néhány, az Európai Parlamentben előadott kontrollálatlan ordítozását" – írta.

Úgy fogalmazott:

a Soros-terv egyik kulcsfigurája, a nemzetközi liberális mainstream egyik vezére most sem hazudtolta meg önmagát: beállt a sunyin nácizók táborába

Guy Verhofstadt viszont nem szerepel a magyar választói névjegyzékben, ezért egyáltalán nem számít, mit gondol a magyar törvényekről – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: "nekünk csak a magyar emberek számítanak, egészségüket és munkahelyeiket megvédjük, akármit is mond Guy Verhofstadt."

Forrás: Index, MTI

Címlapkép: MTI/KKM/Burger Zsolt

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Az európai nemzetek gyengítésén Orbán dolgozik. Sok sikertelenséget kívánok hozzá.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
terlasz
Addig nyüszítsd ki magad Petya, amíg hallatszik a hangod!
namihami
Látod Peti, milyen sz@r érzés, amikor nemcsak a szemetekbe monndják a frankót, de a vinnyogásotokra (a fanjaitok és határontúli lefizetettjeitek kivételével) a kutya se kiváncsi.
""A fideszvonítás nem hallatszik az égig!""
creativehun
@Shikari: Te már csak tudod,hogy ki a ratyi..
creativehun
Semmi nem indokolta a korlátlan idejű teljhatalmat . Persze az első pillanattól kezdve lehetett tudni,hogy szokás szerint aljas hazugság amit mondanak,hogy a járvány veszély miatt van szükségük erre és bármikor megvonhatja a parlament,. Eleve butaság..ezt egy olyan parlamantben kijelenteni ahol 2/3-os többséggel a kormány párt van jelen...Megvonja tán saját magától a teljhatalmat?? Ne vicceljünk már !! Aztán ahogy ezt bevezették...hiába nem szavazzátok meg..akkor is bevezetjük legfeljebb pár nappal később. Nos..ez meg ugye szokás szerint a demokrácia magasról történő sunyi kis leszarása! Eleve azért vannak demokratikus országokban ilyen fékek beépítva a rendszerbe ,hogy senki ne tudja totálisan magához ragadni a hatalmat..de a fidesznek ezt is sikerült kijátszania..és a sok agyhalott shikari klón boldogan élvez rá,hogy a kedvenc pártjuknak határozatlan idejű teljhatalma van.. Annyi de annyi buta ember van ebben az országban...
legott
Szijjártó nem kemény. Csak egy kis szarcsimbók Orbán seggszőrén.
Ahogy eltűnik Orbán, eltűnik Szijjártó is.
Egy alkotmány nélküli nem köztársaság csalással szerzett kétharmad élén pöffeszkedő elméjében beteg örült csicskája.
legott
Oroszok, Kínaiak, Törökök, kis ázsiai diktátorok garmadája - az se normális, akik szerint ez a fejlődés útja.
Gondolkodjál már, magyar paraszt!
Ja, inkább ne, mert abból csak nagyobb baj lesz - amikor el kezd gondolkodni a magyar paraszt
Azt lehet hallani, ahogy el kezd gondolkodni a magyar paraszt - amikor megcsikordulnak a kerekek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.