Orbán Viktor magyar kormányfő pénteken Belgrádban láthatóan fittyet hányt a legelemibb járványügyi előírásra. Kedden bejelentette, azért nem megy el Brüsszelbe, az Európai Parlament magyar-vitájára, mert "minden erejét és energiáját a járvány elleni védekezés köti le". Pénteken elment Belgrádba, és a szerb elnökkel egyebek mellett a sportról tárgyalt.

Csütörtökön Orbán a védekezés miatt nem ment Brüsszelbe, pénteken Belgrádba ment és a sportról tárgyalt

Magyarország és Szerbia kapcsolatában, jövőjében sok lehetőség és remény rejlik még – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken Belgrádban, miután tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

A Nagyar Távirati Iroda tudósítása szerint Vucic a két vezető közös sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar kormányfővel a gazdaság, a sport, a kultúra és a diplomácia területét érintő kérdésekről és együttműködési lehetőségekről tárgyaltak. Szó esett a Budapest-Belgrád és a Szabadka-Szeged-Baja vasútvonal kiépítéséről, valamint a koronavírus-járvány elmúltát követően a gazdaság újraindításáról mindkét országban, illetve arról is, hogyan léphetnek fel esetleg a szerb és a magyar cégek közösen a piacon.

Rámutatott, hogy a két ország kapcsolatai történelmi csúcson vannak az élet minden területén. Mint mondta, hálás Orbán Viktornak, amiért néhány évvel ezelőtt volt bátorsága ahhoz, hogy ezeket a kapcsolatokat elkezdje építeni. A gazdasági kapcsolatok sem voltak még ilyen jók, tavaly 1,7 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat bonyolított a két ország, és a koronavírus-járvány ellenére az idei év első harmadában további növekedés volt tapasztalható.

Aleksandar Vucic köszönetet mondott minden magyar befektetésért Szerbiában. Rámutatott, hogy a magyar vállalkozók nemcsak a magyar lakta településeken fektetnek be, hanem az ország teljes területén, például a dél-szerbiai Ariljében málnafeldolgozóüzemet építettek.

Ezenfelül megköszönte Magyarország támogatását Szerbia európai integrációja során, kiemelte, hogy a magyar uniós biztos sokat segít Szerbia előrelépésében.

Meg vagyunk győződve arról, hogy magyar segítséggel megvalósulhat Szerbia európai jövője

- húzta alá.

Újságírói kérdésre válaszolva Aleksandar Vucic elmondta: Magyarország mindig Szerbia mellett állt, rengeteget fektetett Szerbiába, csak javultak a kétoldalú kapcsolatok, nem volt Magyarországnál hangosabb szószóló Európában Szerbia mellett, és Magyarország akkor is Szerbia mellett állt, amikor más országok Belgrád kisebbségpolitikáját bírálták, ezért Szerbia csak hálás lehet Budapestnek és Orbán Viktornak. A magyar miniszterelnök volt az egyetlen, aki ki merte mondani, hogy nagyobb szüksége van az Európai Uniónak Szerbiára, mint Szerbiának az Európai Unióra – húzta alá.

Aleksandar Vucic köszönetet mondott továbbá Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, amiért hidat képez a két ország között, ahogy a Szerbiában élő magyarok is hidat képeznek, összekötő kapcsot jelentenek a két nép között – jelentette az MTI.

A találkozóról készült fotók megörökítették, hogy Orbán – ahogy Vucic sem – nem viselt arcmaszkot, és kezet fogtak egymással – utóbbi gesztust az operatív törzs is mellőzendőnek tartja a hivatalos honlapon olvasható előírások szerint.

Cikk- és címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Pénteken már nem kellett járvány elleni védekezést vezetnie!!!?? Gyáva pasi!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
evacica
Hogy lehet hinni egy ilyen embernek, aki azt mondta azért nem utazik mert a járvánnyal kell idehaza foglalkoznia!Egy szava se igaz, egyszerűen félt megjelenni az EU ban!
surdilloFUJT
@evacica: Mondjuk ki magyarul ,fosott a várható kokiktól és az uniós tagországok vezetőinek ,képviselőinek undorától!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.