Június 3-ától válik teljesen szabaddá a mozgás országon belül is.

Olaszország június 3-ától megnyitja határait az Európai Unió, illetve a Schengen-övezet állampolgárai előtt a római kormány szombat hajnali határozata értelmében, a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomásaként.

A szóban forgó országok állampolgárainak az Olaszországba való belépés után karanténba sem kell vonulniuk, és nem kell igazolniuk, hogy mentesek a koronavírustól. Más országokból továbbra is tilos lesz majd belépni Olaszországba.

Az olaszországi korlátozások a legszigorúbbak közé tartoztak, egyebek között csak kivételes esetekben lehetett az országból ki, illetve az országba belépni. Olaszországot érintette először a legsúlyosabban a járvány Európában, és elsőként vezette be a szigorú kijárási korlátozásokat is a kontinensen.

Olaszország megnyitja határait

A szombat hajnali határozat értelmében június 3-ától válik teljesen szabaddá a mozgás országon belül is.

Egyes tartományok szerették volna, ha ez előbb megtörténik, de Giuseppe Conte miniszterelnök nem engedett ennek a nyomásnak, elkerülendő a járvány egy második hullámát.

Egy korábbi döntés értelmében

május 18-tól újraindul a kereskedelem, a vendéglátás, újranyitnak a templomok, a múzeumok és a strandok is, de továbbra is be kell tartani a szigorú higiéniai és távolságtartási szabályokat. Egyúttal hétfőtől lehetővé válik a tartományokon belüli szabad mozgás.

A miniszterelnök szerdán az olasz gazdaság újraindítását célzó intézkedések bemutatásakor tiltakozott az ellen, hogy egyes uniós tagállamok kétoldalúra korlátozott megállapodásokkal akarják újranyitni egymás közötti határaikat. Szerinte ez az EU alapját képező közös piac felszámolását jelentené. Az ügy tisztázását sürgette az európai vezetők között. Conte egyebek között Németország, Ausztria, Svájc, Franciaország és Dánia bejelentésére utalt, miszerint június közepéig újranyitni készülnek a szomszédos államokkal közös határokat. Kivételt – Berlin és Bécs közlése szerint – Olaszország és Spanyolország jelenthet, az indoklás szerint a továbbra is veszélyes járványhelyzet miatt.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.