Legyetek kemények a demokratákkal! – John Cornyn texasi republikánus szenátor szerint ezt mondta Donald Trump elnök a republikánus szenátoroknak kedden, amikor a Capitoliumban találkozott velük.

Az elnök munkatársaival együtt folytatott megbeszéléseket a szenátus 53 republikánus politikusával. A tanácskozás ugyan zárt ajtók mögött folyt, de néhány politikus utána nyilatkozott a sajtónak. Maga Donald Trump csupán annyit mondott a várakozó riportereknek, hogy "nagyszerű találkozó volt, valamennyi republikánus szenátor eljött".

Bár a találkozóra az adott alkalmat, hogy Donald Trump köszönetet kívánt mondani a republikánus politikusoknak a járvány idején és a gazdaság talpra állítása érdekében végzett munkájukért, de a beszélgetés nagyobb része a várható elnökválasztási kampányról szólt.

Cornyn szenátor erről úgy nyilatkozott, hogy Trump lelkesítően beszélt a demokraták várható elnökjelöltje, Joe Biden ellen folytatandó kampányról, és azt magyarázta a politikusoknak, hogy "ádáz csata lesz".

A több mint egyórás eszmecserén szóba került természetesen a járványhelyzet és a további várható gazdasági intézkedések sora is. Erről Mitch McConnell, a szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy a republikánus törvényhozók egyelőre várnának az újabb gazdasági csomagtervekkel, mert szeretnék látni a korábbiak hatását. "A következő hetekben megvitatjuk az eddigi intézkedéseket, azt, hogy melyek voltak a jók és a működőképesek és min kell változtatni, s majd azt követően döntünk a további lépésekről – mondta McConnell.

Kedden egyébként e találkozótól függetlenül Mike Pence alelnök és Steve Mnuchin pénzügyminiszter is tárgyalt a Capitoliumban a járványhelyzetről és a gazdaságukat újraindító tagállamok helyzetéről a kongresszus republikánus vezetőivel. Megbeszéléseikről azonban egyikük sem nyilatkozott. Kevin McCarthy, a republikánus képviselők frakcióvezetője újságíróknak csak annyit mondott: "pillanatnyilag nem látom szükségét újabb csomagtervnek".

Steve Mnuchin pénzügyminiszter – Jerome Powell Fed-elnökkel együtt – kedden a kongresszusban számolt be az eddigi gazdasági intézkedésekről. Arra figyelmeztetett, hogy a járvány tartós károkat okozhat az amerikai gazdaságnak. Mint mondta, minél tovább marad lezárva a gazdasági és az üzleti élet, annál nagyobbak és maradandóbbak lesznek a károk, hiszen kisvállalkozások egész sora juthat csődbe és amerikaiak milliói számára tartós lesz majd a munkanélküliség.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.