Egy holland nagymamát az unokáiról készült, közösségi oldalakra felöltött képeinek törlésére kötelezte a bíróság.

A döntés szerint a nőnek a Facebookról és a Pinterestről is törölnie kell az unokáit ábrázoló, a szülők engedélye nélkül posztolt képeket.

Az ügy azt követően került bíróság elé, hogy a nagymama és lánya nem tudták rendezni a vitát. A gyerekek anyja többször kérte a nagymamától, hogy törölje a közzétett felvételeket.

A bíró úgy döntött, hogy az ügy az Erópai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) hatálya alá tartozik.

Az egyik szakértő szerint a döntés tükrözi az "Európai Bíróság évek óta képviselt álláspontját".

A GDPR nem vonatkozik adatok "pusztán személyes" vagy "otthoni" felhasználására, de ez a kitétel jelen esetre nem érvényes, mivel a fényképek közösségi oldalakon való nyilvánossá tételével azok széles közönség számára váltak elérhetővé. "A Facebook esetében nem zárható ki a közzétett fotók terjesztésének lehetősége, valamint az, hogy végül harmadik fél kezébe jutnak" – áll a határozatban.

A nőnek el kell távolítania a képeket a közösségi oldalakról, vagy napi 50 eurós (17 ezer forintos), legfeljebb összesen ezer eurós (350 ezer forintos) pénzbüntetést kell fizetnie.

Amennyiben újabb képeket közöl a gyerekekről, naponta plusz 50 euróval növekszik a büntetése.

"Úgy vélem, a döntés sok embert meg fog lepni, akik valószínűleg nem gondolkodnak túl sokat, mielőtt posztolják vagy tweetelik képeiket" – idézi Neil Brown brit jogászt a BBC.com.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@Zsopiale: Szerintem jelen esetben egy régebb óta lappangó családi affér lehet a háttérben. Esetleg a képek tartalma volt olyan (pl. kádban fürdik a kicsi és hasonlók), amit a szülők maguknak ugyan elkészítették, de nem szivesen tennék ki közszemlére.
Nem teljesen azonos példa, de hasonlatként mondanám azt az esetet, amikor a hülye pi...(liba) azért nyavalyog, mert a pucér képeit valaki feltette az internetre. Nem a képekkel van bajom, magánügye, hanem az, amivel készülnek. A telefon ilyen szempontból elég védtelen. Használjon a hülye fényképezőgépet. Az nem lövi azonnal a felhőbe.
Zsopiale
@namihami: Normálisan beállított (szetapolt) telefon sem lövi a felhőbe azonnal a fotókat, csak ha engedjük neki, pl direktbe drótozzuk az Instagrammal, hogy azonnal oda mentse a fotókat és ne lokális adathordozóra. Aki nem idióta, ezt a lépést ill műveletet nem engedélyezi (ill hasonlót), hanem helyi memória kártyára megy a mentés alapbeállításként, max kérdést tesz fel mindig, hogy tehetem-e fel a netre-e... :)
csak úgy....
szerintem jogos az ítélet! egy unokát úgy is lehet szeretni,hogy nem rakom ki a facebookra!
namihami
@Zsopiale: És, mint olvashatod, láthatod, mégis mennyi hülye van, aki mindezt képtelen megtenni. Szinte hetente olvasható valamelyik nagyeszűről, hogy ""Jaj, ellopták a pucér képeimet!"". Aminek nagyrésze persze szimpla gaborzsazsaizmus. Én pl. (bár a telefonkamerám nagyon jó), mégse csinálok sose fotót vagy videót telefonnal. Kamera vagy videó, bár már az állókép készítéséhez is jóminőségű a videókamera.
simmering73
Kezdjük a legelején. Ez egy rémrendes család.
ómió
Hogyhogy!? A "fejlett liberalizmus" egyelőre csak a sziput engedi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.