Washington minden jövőbeni fegyverzetkorlátozási tárgyalásba szeretné bevonni Kínát is.

Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági illetékesei május közepén egy atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskoztak

– közölte internetes oldalán a The Washington Post a nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.

A lap információi szerint

az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségek vezetői május 15-én tanácskoztak az 1992 óta első atomfegyver-kísérlet végrehajtásának lehetőségéről.

Erre a megbeszélésre állítólag azt követően került sor, hogy a kormányzat Oroszországot és Kínát azzal vádolta meg, hogy az emberekre és a környezetre vonatkozó hatás szempontjából úgynevezett alacsony szintű – föld alatti – nukleáris kísérleteket hajtottak végre. A The Washington Post a feltételezett orosz és kínai kísérletekről nem talált nyilvános adatot a világsajtóban.

Atomfegyver-kísérlet végrehajtását vitatták meg a Trump-adminisztrációban

A Post úgy tudja:

a tanácskozáson részt vevő egyik kormányzati tisztségviselő azt vetette fel, hogy a nukleáris teszttel Washington demonstrálhatja Moszkvának és Pekingnek, hogy az Egyesült Államok képes gyorstesztre, s ez a demonstráció hasznosnak bizonyulhat későbbi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon.

Ehhez tartozik, hogy Washington minden jövőbeni fegyverzetkorlátozási tárgyalásba szeretné bevonni Kínát is.

A nemzetbiztonsági vezetők megbeszélésén semmiféle megállapodás nem született, így az Egyesült Államok nukleáris fegyverkísérletet sem hajtott végre.

A lap értesülése szerint a szakemberek arról döntöttek, hogy a jövőben sem hajtanak végre atomfegyver-kísérletet, hanem egy későbbi időpontban Washington más jellegű intézkedésekkel ad választ arra, amit orosz és kínai fenyegetésként észlel.

A Nemzetbiztonsági Tanács semmilyen formában nem kívánta kommentálni a lap rövid cikkét.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok