A német kancellár és miniszterei Timosenko bebörtönzése miatt nem mennének el az ukrajnai német-holland Eb-meccsre.
Május elején lesz német Eb-keret Az ukrán maffia tárt karokkal várja a foci Eb-t A Pirelli nem érti Schumacher kirohanásátAz észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Dallas védője ráesett ellenfelére, az ütközést pedig a könyöke bánta.
Huligánok törték be egy focista orrát A Vasas már nem tartozik a focistáknak A Jazz is bejátszotta magát a rájátszásbaA németekhez hasonlóan Timosenko fogva tartása ellen tiltakoznak.
A magyar kalapácsvető 81,16 méteres eredménnyel zárt, a súlylökő Márton olimpiai A-szintes.

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.

Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép házasság ért véget.

A magyar kormányzat sérelmezi, hogy Brüsszel a magyarnál rosszabb hiányadatokkal is kiengedne országokat az eljárás alól, illetve egyeseknek haladékot is ad.

"Csodálatos! Az egész nép nevében tapsolni kéne" – mondta a műsorvezető, miután egy idős hölgy Orbán Viktorról énekelt dalt az Echo TV-ben.

Tömeges perekre számíthat a magyar állam Hagyó Miklós nemrégiben hozott strasbourgi ítélete kapcsán.

Magyarországot képviselve tizedik lett ByeAlex a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A versenyt Dánia nyerte.

A Gyöngyhajú lányt használta fel új számához a tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai rapper.

Másokkal egyetemben Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa is kapott pénzt tanácsadás és háttéranyag-készítés címén a kormánypárti frakciótól.

Legtöbbször 2011-ben járt külföldön Orbán Viktor miniszterelnökként.

Állítólag megkérte élettársa, az egyebek között orrcsonttörést szenvedett "Terike" kezét Balogh József.

Szinyei, Gulácsy, Derkovits, Klimt és Tintoretto művei tűntek el egy raktárépületből.

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, Nyerges Zsolt is szemet vetett.

Orbán a GDP-adatról, a túlzottdeficit-eljárásról és a trafikügyekről is beszélt a Kossuth Rádióban.

Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre.

A volt fideszes képviselő, Balogh József élettársa, bár egy időre otthagyta agresszív párját, most az RTL Híradó információi szerint visszaköltözött agresszív párjához.

Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász jelentette fel.
Ő?! Focimeccset lemondani, pláne, ha minden ingyér van? Meg EB meccset kihagyni? Hát ott egye meg a fene az országot, meg minden más lényegtelen xarságot, csak egy a fontos: a "lapda"! Válasz erre Tetszik 2012. május 5., 19:30 Jelentem
A részvétel elvi kérdés! Válasz erre Tetszik 2012. május 6., 17:47 Jelentem
Nyilván az ő véleményétől függ, hogy megrendezik-e :) Válasz erre Tetszik 2012. május 6., 19:56 Jelentem
Hogy mennyire összeszarják magukat ettől! Válasz erre Tetszik 2012. május 6., 20:56 Jelentem
Mi gazdag ország vagyunk, és szeretjük viktort. repülő oda-vissza, szállás stb...
Európát meg amúgy is lexarjuk, a foci a lényeg.
remélehetőleg viszi a fiát is - kell tanulnia a kölöknek - azt is szívesen álljuk.
Meg nehogy már egyedül kelljen meccsek után töltenie az estéket: vigyen egy-két havert is.
Jó lenne végre valami meccs-adó is. De csak nekünk "nemecseknek", az alcsúti és társai mentesek lennének alóla. Válasz erre Tetszik 2012. május 10., 23:42 Jelentem
Inkább azért kell bojkottálni, mert kutyák tízezreit ölték-ölik meg brutális módszerekkel,
hogy ne rontsák a külföldiek előtt a képet !
Barbárok ! Válasz erre Tetszik 2012. május 12., 02:21 Jelentem