Orbán Viktor nem örül annak, hogy technikai eszközökkel segítenék a bíráskodást a labdarúgásban. A miniszterelnököt péntek reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjújának végén kérdezték meg, mi a véleménye, hogy a labdarúgás szabályalkotó testülete úgy döntött, engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását.
Orbán Viktor azt válaszolta, hogy ortodox álláspontot képvisel ebben a kérdésben, és nem támogatja ezt az ötletet.
A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) csütörtökön Zürichben döntött úgy, hogy engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását a sportágban. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) márciusban nyolc technikai vívmány közül kettőt tartott további vizsgálatra érdemesnek, és az IFAB most mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelő rendszer, az úgynevezett sólyomszem segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy áthaladt-e a gólvonalon a labda. Az új technikákat először a decemberi, Japánban sorra kerülő klubvilágbajnokságon, majd a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupán és a 2014-es vb-n alkalmazzák élesben.






















Nem örül?? Bakker, most hogy fogok így este elaludni??? Szomorú a mi pávatáncosunk??? Válasz erre Tetszik 2012. július 6., 13:15 Jelentem
@DR Eric CARTMEN: mit rinyálsz?? Hiszen megmondta ő már Mr. Platininek, minden szabály le van szarva, gól az, amit az alcsúti rezidenciájáról ő meg fog ítélni, az egész Európára vonatkozólag! Oldalbíróik pedig legyenek Matócsy és Tömjén Zsóti narancsos zászlólengetők, akik a mérkőzés előtt leteszik a mindenek Fityiszére szóló nagyesküt, hogy "csakis a fityisz"! Sípszó... Mérkőzés indul... Válasz erre Tetszik3 2012. július 6., 13:33 Jelentem
persze hogy nem tetszik neki! 2013-tól már nem tévedhetnek a partjelzők sem és
és hol vannak még a választások! Nehéz idők várnak addig mindenkire aki úgy
akar meccset nyerni hogy véletlenül elnézte a gólvonalat!Legalábbis kockázatos!@silber13: Válasz erre Tetszik 2012. július 6., 13:51 Jelentem
Ki nem szarja le, hogy nem örül! Mi is sok mindennek nem örülünk és akkor mi van???
Bár lehet, hogy jobb lenne ha csak a focira cuppanna rá, az országot meg békén hagyná!! Válasz erre Tetszik1 2012. július 6., 16:38 Jelentem
Nem csodálom! A kamera leleplez mindent, többek között Lancelot bal karjának patologikus rángatózását jobb kezének aggasztóan hülye megnyilvánulásait, stb. Válasz erre Tetszik1 2012. július 6., 16:48 Jelentem
Na most lett barna a Fifa alsógatyája... Válasz erre Tetszik2 2012. július 9., 20:15 Jelentem
...azt hiszem , mi meg Orbánnak nem örülünk !!!:)) Válasz erre Tetszik2 2012. július 10., 15:23 Jelentem
Visszanézhető! - ez a baja vele! - mint a politikusoknak általában. Válasz erre Tetszik2 2012. július 10., 15:50 Jelentem
Volt egy meccs Felcsúton és az idegen csapat el picsázta Felcsútot. Pedig a bíró még akkor is fújt ha rá pillantottak a hazai csapatra. és ezek csak az ifik voltak. Ha már itt a bunda. Mit várhat ha felnő a csapat:. Palástba meg koronába megy ki a pályára? Válasz erre Tetszik 2012. július 11., 09:58 Jelentem
és a hazudós elkúró vajon örül? ja, az olyan senkiket nem kérdezi már a kutya se... Válasz erre Tetszik 2012. július 20., 19:28 Jelentem