A DVSC-nek javulnia kell az esti BL-visszavágóra, az első meccset uraló albánok nem védekezni jöttek.
Kondás: Biztató, hogy rossz játékkal kaptunk ki - változhat a Loki... A Loki pocsék játékkal kapott ki a BL-selejtezőben Megúszta a legrosszabbat a Loki a BL-sorsolásonKondás Elemér változtathat a DVSC összeállításán a Skenderbeu elleni BL-visszavágó előtt, de erről csak a meccs napján, kedden hozza meg a döntést. A Loki trénere szerint jobb, hogy rossz játékkal...
Megúszta a legrosszabbat a Loki a BL-sorsoláson Kondás: A Loki 50 százaléka gyenge volt A Loki pocsék játékkal kapott ki a BL-selejtezőbenTovábbjutás esetén fehérorosz BATE vagy a macedón Vardar Skopje lesz a Debrecen ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében - derült ki a Nyonban megtartott sorsoláson. Kondás Elemér együttese idegenben...
A Milan korábbi középpályását, Gennaro Gattusót igencsak meglepte, hogy a piros-feketék az idény végeztével az idősödő játékosok mellett a csapat legjobbjaitól is megváltak. Mint ismeretes, maga...
Tizenhat éremmel a 18. legeredményesebb nemzet lehet a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián Magyarország - derül ki a USA Today internetes kiadásában elindított Olympic Medal Tracker-program...
A Tour de France 14. szakaszán több mint harminc versenyző kapott defektet, mivel valakik szögeket szórtak az útra. A címvédő Cadel Evans háromszor cserélt kereket, egy alkalommal az egyik csapattársa...

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.

Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép házasság ért véget.

A magyar kormányzat sérelmezi, hogy Brüsszel a magyarnál rosszabb hiányadatokkal is kiengedne országokat az eljárás alól, illetve egyeseknek haladékot is ad.

"Csodálatos! Az egész nép nevében tapsolni kéne" – mondta a műsorvezető, miután egy idős hölgy Orbán Viktorról énekelt dalt az Echo TV-ben.

Tömeges perekre számíthat a magyar állam Hagyó Miklós nemrégiben hozott strasbourgi ítélete kapcsán.

Magyarországot képviselve tizedik lett ByeAlex a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A versenyt Dánia nyerte.

A Gyöngyhajú lányt használta fel új számához a tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai rapper.

Másokkal egyetemben Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa is kapott pénzt tanácsadás és háttéranyag-készítés címén a kormánypárti frakciótól.

Legtöbbször 2011-ben járt külföldön Orbán Viktor miniszterelnökként.

Állítólag megkérte élettársa, az egyebek között orrcsonttörést szenvedett "Terike" kezét Balogh József.

Szinyei, Gulácsy, Derkovits, Klimt és Tintoretto művei tűntek el egy raktárépületből.

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, Nyerges Zsolt is szemet vetett.

Orbán a GDP-adatról, a túlzottdeficit-eljárásról és a trafikügyekről is beszélt a Kossuth Rádióban.

Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre.

A volt fideszes képviselő, Balogh József élettársa, bár egy időre otthagyta agresszív párját, most az RTL Híradó információi szerint visszaköltözött agresszív párjához.

Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász jelentette fel.

Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök.

A Balkántól a Baltikumig mi vagyunk az egyik legdrágább munkaerő.
Kiváló eredmények pótlólag bearanyozzák olimpikonjaink arcát.:-)
A rosszak és doppingolók fotói méltán merűlhetnek a feledés homályába.:-( Válasz erre Tetszik 2012. július 26., 14:02 Jelentem
@másvirág: Az ilyen arcképek sosem jók, különben is tényleg a sport számít nem az arc.:-) Válasz erre Tetszik 2012. július 26., 14:05 Jelentem
Hát ez tényleg ciki. Szegény Steinmetz Ádám dr. úgy néz ki ezen a képen, mint egy vízi hulla, Takács Krisztián olyan, mint valami őrült hittérítő, Sztankovics Anna meg mint egy Down-kóros...
Egyedül Szabó Attila, meg talán Schuch Timuzsin fényképe tartozik a vállalható kategóriába. Válasz erre Tetszik1 2012. július 26., 14:17 Jelentem
@varrólány:
Jó de milliókat költenek propagandára és ilyen "fotóautómatás" szar képeket raknak ki róluk.
Hol vannak az udvari fényképészek, akik több tíz millióért fotóznak a rendezvényeken talpnyalókat: Válasz erre Tetszik3 2012. július 26., 15:19 Jelentem
@SELIG: PONTOSAN! A cigánykirályt milliókért fotózzák aztán a szarukat se ehetné meg ezeknek a a sportolóknak annyit nem ér... Válasz erre Tetszik2 2012. július 26., 16:20 Jelentem
Az oké mikor az én mozgáskorlátozotti igazolványomhoz 10 éve a robotkép ilyen lett , nem is használtam inkább sosem :))
DE Ők nem bénák , hanem sportolók , megérdemelnének egy kicsit több tiszteletet ! Válasz erre Tetszik 2012. július 26., 16:45 Jelentem
@SELIG: Igazad van, sőt szerintem a formaruhákra is gondolom sok pénz megy el. Válasz erre Tetszik 2012. július 26., 17:11 Jelentem
@SELIG: A kérdés jó, de a válasz rá sem mindennapi / leírhatatlan amit gondoltam/ Válasz erre Tetszik 2012. július 26., 20:53 Jelentem
Tompa Orsolya És Tóth Dávid fotója például egész jó lett! Válasz erre Tetszik 2012. július 27., 06:29 Jelentem
Na azért arra kíváncsi lennék, hogy a Jakabos Zsuzsáról lehet-e rossz képet csinálni? Válasz erre Tetszik 2012. július 27., 08:51 Jelentem