Akeem Adams szívinfarktusa biztosan már jóval korábban kezdődött, mint amikor ő szólt, hogy rosszul van, ezért lettek ilyen súlyos következményei betegségének Szelid Gábor, a Ferencváros labdarúgócsapat orvosi stábjának tagja szerint.

A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának munkatársa az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy ha valaki szívinfarktussal bekerül a klinikára, akkor megtörténik az ér felnyitása, s később gyakorlatilag gyógyultan távozhat onnan, ám a trinidadi futballista az eset napján csak késő este, már lélegeztető gépen került kórházba, s a gépen is csak nagyon nehezen lehetett tartani a játékost.

"Gyakorlatilag olyan súlyos szívelégtelensége volt, hogy biztos, nem egy-két órás infarktus volt" – mondta az orvos hozzátéve, hogy a játékos nyilván játszani akart és nem akart edzést kihagyni, lemaradni, vélhetőleg ezért nem jelezte problémáját.

Szelid Gábor arról is beszélt, amennyiben lett volna tudomásuk arról, hogy Adams édesapja fiatalon agyvérzésben hunyt el, akkor az UEFA által előírtakon felül más vizsgálatokat is végeztek volna rajta, mert egyértelmű, hogy a családjában genetikai halmozódás áll fenn. Az agyvérzés ugyanolyan érrendszeri katasztrófa, mint az infarktus, csak a test más részében. Ugyanakkor a szűrővizsgálatoknak nem célja, hogy kárt okozzanak egy-egy játékosban, márpedig egy szív CT, mellyel felfedezhető lett volna a gond, sugarazást jelent, amit 22 éveseknél nem végeznek el.

A trinidadi labdarúgó jelenleg magánál van és kommunikál a környezetével, ám Szelid Gábor hozzátette, folyamatos fertőzésekkel küszködnek, szívátültetéshez pedig jelenleg nincs megfelelő állapotban. Adams eddig 120-130 egység vért kapott, ami a szakember elmondása szerint többszörös teljes vércserét jelent.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
Szerintem nem kéne ezt feszegetni ,senki sem gyanakszik egy 22 éves életerős fiatalember
ráadásul sportoló esetében ilyen tragédia bekövetkeztére .Ő maga sem ! Kezeljék ezerrel legjobb tudásuk szerint (ami itt van ,és nem a szerencsének köszönhető ) és kapjon mihamarabb új szívet amivel jó esélye van a hosszú élethez is akár ,aztán mindenki menjen isten hírével Adams - kaszás 4 : 0 !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.