Hosszan tartó betegség után csütörtök délután elhunyt Rakaczki Bence, a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának 20 éves kapusa – tudatta Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke az MTI-vel.

A hírt Nagy Kálmán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekonkológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa, Rakaczki Bence kezelőorvosa is megerősítette.

Rakaczki Bence 2012-ben, 18 évesen került be a DVTK felnőtt keretébe, és akkor az utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésen védte a csapat kapuját.

Demkó Norbert felidézte: a tehetséges kapus a bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát és izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat pedig leukémiát állapított meg. Rakaczki Bence azt kérte a szurkolóktól, hogy ugyanúgy drukkoljanak a gyógyulásért, mint ahogyan a meccseken tettek.

Rakaczki Bencét a DVTK saját halottjának tekinti. A klub néma megemlékezést tart pénteken 19 órakor a stadionnál, ahol mindenki leróhatja a kegyeletét.

A temetés időpontjáról és helyéről később intézkednek.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Sajnálom hogy nem sikerült megmenteni az életét mert egy tehetséges kapusról van szó. 18 évesen a 2013 as szezonban a Diósgyőr első számú kapusa lehetett volna ha nem jön ez a szörnyű betegség.
Sajnos a halál nem válogat. Nyugodjék békében.
martinpalermo
Mint volt sportoló- és,-Édesapa--- tudom mit veszített haláloddal családod--kiknek őszinte bánatom tolmácsolom, s labdarúgásunk! Gyászollak Bence,adjon az Ég örök nyugalmat,neked:(((
dömdödöm
Az élet igazságtalan , az ördög sosem alszik a mindenható pedig sűrűn nem dolgozik :-(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.