Véber György lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő PMFC-Matias új vezetőedzője – jelentette be honlapján pécsi a klub.

Az edző pénteken két plusz egyéves szerződést írt alá. A legutóbbi szezonban a Mezőkövesd trénereként tevékenykedett, Pécsen pedig a posztjáról csütörtökön távozó Lőrincz Emil vezetőedzőt váltja.

A pmfc.hu-nak Véber György azt mondta: előrelépésnek tartja a lehetőséget. Úgy vélekedett, egy tradicionális, nagy múltú és biztató jelenű klubnál építhet csapatot az NB I-ben. Fontosnak nevezte, hogy megmaradjanak a tehetséges, helyi kötődésű fiatalok a keretben és a kezdőcsapatban. Beszámolt arról, hogy Matyi Dezső klubtulajdonos kérésének megfelelően látványos, szórakoztató játékot vár el a csapattól a következő szezonban. Mint mondta, a feltételek adottak, így csak rajta, illetve a játékosokon múlik a sikeres szereplés.

A pécsi futballisták felkészülése június 25-én kezdődik. A csapat itthon tréningezik, és a bajnoki rajtig több felkészülési meccset játszik.

Véber György 2012-től a Mezőkövesd vezetőedzője volt. Irányításával a csapat története során először harcolta ki az NB I-es szereplést, nem sokkal a 2013/14-es szezon vége előtt azonban közös megegyezéssel szerződést bontott vele a klub. A Mezőkövesd kiesett az NB I-ből.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
Minek kell favorizálni egy harmadosztályú -megyei 1 szintű edzőt ott ?
scandináv
@dömdödöm: Mert a tulaj nem komplett...
dömdödöm
@scandináv: Szegeden kezdte labdarúgó pályafutását, később a Győri ETO-ban majd az Újpesti Dózsában játszott, itt érte el pályafutása legnagyobb sikereit. 1998-ban súlyos sérülést szenvedett, ami nagyban közre játszott abban, hogy pályafutása nem teljesedhetett ki. Az UTE után, a Tatabányához igazolt. Pályafutása során 3 alkalommal volt válogatott. 2004-ben került vissza Újpestre, ahol Mészöly Géza mellett dolgozott. Edzője volt az Újpest FC-Fót csapata mellett a Mosonmagyaróvár és Balatonlelle csapatainak is.

2008-tól 2011-ig a Lombard Pápa vezetőedzője volt. A csapattal 2009-ben sikerült visszakerülni az első osztályba, annak ellenére, hogy tavasszal 10 pontos hátránnyal vette a szakmai munka irányítását. A bemutatkozás az NBI-ben sikeres volt, egykori csapatát az Újpestet 3:0 arányban győzték le. A következő két évben egyaránt jellemezték sikerek és kudarcok a csapat szereplését, végül mindkét évben sikerült megtartani az NB I-es tagságot. A 2011-2012-es bajnoki szezont is jól kezdte a csapat,de a gyengébb eredmények után az ősszel közös megegyezéssel szerződést bontottak vele. Véber György 88 bajnoki mérkőzésen (73 NB I-es és 15 NB II-es) irányította a pápai csapat szakmai munkáját. Élvonalbeli mérlege 73 mérkőzésen 24 győzelem, 13 döntetlen és 36 vereség, összesen 88 meccsen 38 győzelem, 14 döntetlen és 36 vereség. Barátjával, Urbán Flóriánnal a Lúzer FC[1] csapatát edzette 10 héten át.

2012 márciusában az NB II Keleti csoportjában szereplő Mezőkövesd edzője lett.[2]

A Mezőkövesdet pedig eldöntötték hogy fel kell jutnia mert ha a Szapor Gábort nem távolítják el a Vasastól akkor teljesen biztos hogy a Vasas feljut az első osztályba , Jó lenne erről megkérdezni a Xaport hogy volt mert nagyon szerényen nyilatkozott akkoriban és az az érzésem azt mondta amit mindenki hallani akart :.-(
A mezőkövesd első NB 1 es szerepléséről ( aminek a színvonala megfelel egy nyugati ,déli 3 -ad osztály színvonalának ) arról ne is beszéljünk :-(
scandináv
@dömdödöm: A cél az NB II lehet... más magyarázat nincs :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.