A holland válogatott szerezte meg a bronzérmet a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ugyanis a szombati helyosztón 3-0-ra legyőzte a hazai csapatot.

A hollandok a 3. percben Robin van Persie büntetőjével szereztek vezetést, majd a 16. percben Daley Blind talált a hálóba. Mindkét találatban főszerepet játszott az algériai Dzsamel Hajmudi játékvezető, akinek az első esetnél – mivel a 16-oson kívül történt – csak szabadrúgást kellett volna adnia, valamint ki kellett volna állítania az utolsó emberként szabálytalankodó Thiago Silvát, a másodiknál pedig lesről engedte el a hollandok akcióját. A sípmester a második félidőre is tartogatott egy hajmeresztő hibát, ugyanis nem adott meg a braziloknak egy jogos büntetőt, helyette Oscarnak adott sárga lapot színészkedésért. A végeredményt a 90. percben Georginio Wijnaldum állította be.

A négy évvel ezelőtt második Oranje története során először nyert bronzérmet vb-n, míg a brazilokkal 1966 és 1974 után harmadszor fordult elő, hogy sorozatban két vb-mérkőzésen hagyták el vesztesen a pályát, ráadásul a tornák történetében most kapták a legtöbb gólt, szám szerint 14-et.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dzurinda
Esélyük sem volt a braziloknak, bírói tévedések ide, vagy oda.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lópicigáspár
Az algériai bírónak vissza kellene térni az eredeti foglalkozásához, és inkább tevéket kellene vezetnie, nem világbajnoki meccset. Remélem egy életre eltiltják az isten barmát! Ettől függetlenül megérdemelten kaptak ki a brazilok, semmi csapatmunka, ész nélküli játék. Nagyon kirítt, hogy egy emberre építettek és szerintem ez így van az argentínoknál is.
dzurinda
Esélyük sem volt a braziloknak, bírói tévedések ide, vagy oda.
Cicamama55
Teljesen megérdemeltnek tartom a hollandok 3. helyét! Ha a nyolcba kerülés utáni 2 meccsen sem engedtek volna le, ma a döntőt ők játszhatták volna a németekkel,
dömdödöm
és szabálytalan játék ismét a sportszerűség jegyében . Ez egy középszínvonal alatti
foci vb volt . Haverok ,foci ,pénz szambának nyoma sem volt ! :-(((((
Meine Ehre heisst Treue
@dzurinda: Így van, a 3. gólt teljesen tisztán bekapták a brazilok.
Mangu
@lópicigáspár: Bocsika, de az egész vébén borzalmas volt a játékvezetés - egy-két mérkőzés kivételével.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.