"Fejbe lövetném az ilyet, komolyan" – mondta az Eurosport szakkomentátora tegnap a zürichi Atlétikai Európabajnokság 3000 méteres akadályfutása alatt, miután a győztes francia Mahiedine Mekhissi-Benabbad örömében már a verseny közben levette a mezét.

A meglehetősen sportszerűtlen viselkedés csapta ki a biztosítékot a kommentátornál, akit társa rögtön csitítani kezdett. Ekkorra azonban már késő volt, a csatorna ma fegyelmi eljárást indított vele szemben. Az Eurosport azt közölte: "elhatárolódik a 2014. augusztus 14-én az Atlétikai Európabajnokság 3000 méteres akadályfutásának közvetítése során Kovács Dusán szakkommentáror által mondottaktól, és mindenkitől elnézést kér. Kovács Dusán ellen, aki a 400 méteres gátfutás magyar csúcstartója, és 15 éve a csatorna szakkommentárora, fegyelmi eljárás indult."

Mahiedine Mekhissi-Benabbad aranyát egyébként elvették. A Sportgéza megjegyzi, hogy nem ez volt a francia futó első rendbontása: 2011-ben versenyzőtársával verekedtek össze, 2012-ben pedig egy kabalát lökdösött meg.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
Elég kisstílű a kommentátor. Miért mással lövetné fejbe a szabályokat felrúgó sportolót? Sokkal hatásosabb lenne, ha mindjárt saját maga végezné el ezt a műveletet. Még akkor is, ha csak azon a szinten, ahogy mással csináltatná.
Amelyik kommentátort ennyire elragadja a hév közvetítés közben, annak semmi helye az élő adásban. Készítsen összefoglalókat, stúdióbeszélgetéseket, bármit, aminek köze van a szakmájához, de élő adásban ne közvetítsen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Elég kisstílű a kommentátor. Miért mással lövetné fejbe a szabályokat felrúgó sportolót? Sokkal hatásosabb lenne, ha mindjárt saját maga végezné el ezt a műveletet. Még akkor is, ha csak azon a szinten, ahogy mással csináltatná.
Amelyik kommentátort ennyire elragadja a hév közvetítés közben, annak semmi helye az élő adásban. Készítsen összefoglalókat, stúdióbeszélgetéseket, bármit, aminek köze van a szakmájához, de élő adásban ne közvetítsen.
Atha
@csikknorisz: Gólöröm. Ettől a teljesítmény még számomra akkor is teljesítmény marad.
whatthefuck
Ha a gatyáját vette volna le akkor nem elveszik, hanem a mutatvány nehézségi foka miatt valószínűleg kettőt kapott volna.
perfekt
Szabál az szabál.Amennyiben szabályt sértett--jogos a kritika--és a bünti.Összehasonlítani az ökölvívókkal--helytelen,mert,azok az ókorban is így mérkőztek.A labdarúgás bünteti is,eme cselekedeteket ,a hölgyek legnagyobb --bánatára.A szájába vett mez visszataszító--és érthetetlen,és a verseny résztvevőinek küldött,burkolt ,üzenet.A riporter-normálisan közvetítette--végig-- az emocionális alapú közvetítések az igaziak-és követendők--hiszen a látványt nem elmesélni kell.A mögöttes beszóló--gyakornok lehetett,ki túl lihegte lehetőségeit.
csikknorisz
@Atha: Azért is büntetés jár, ha valaki focimeccsen gólörömében leveszi a mezét. Két sárga lap pedig már kiállítással jár. Ugyanez volt jelen esetben a futónál is.
Fradigege
Úristen. Ez borzalmas. Félmesztelen és nincs rajta szőr! Hogy volt merszed'?!:@

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.