Az UEFA elkészítette a jelentését a 2020-as Európa-bajnokság mérkőzéseinek megrendezésére pályázó városokról. Budapest is a pályázók között van, és az UEFA jelentéséből kiderül, hogy a még felépítésre váró Puskás Ferenc Stadion nem felelt meg minden kritériumnak.

A szálláslehetőségek viszont lenyűgözték a nemzetközi szövetséget.Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerint a legfontosabb elvárásoknak megfelel Budapest pályázata, amelyet a 2020-as Európa-bajnokság rendezésére nyújtott be.

Az UEFA rövid jellemzése szerint a magyar futball presztízsét visszaadná, ha az ország ott lenne a rendezők között, ez a sportág tízéves programját zárná le. A jelentés szerint a 341 millió euróból a tervek szerint 2018-ra elkészülő, 68 156 néző befogadására alkalmas Puskás Ferenc Stadion, illetve Budapest is megfelelő lehet Eb-helyszínnek. A stadionnal kapcsolatos problémák között az UEFA az evakuációs terv hiányát emelte ki, ami a kivitelezés kezdetlegességének tudható be.

A 2020-as Európa-bajnokságot 13 ország városaiban rendezik majd. A helyekre 19 szövetség pályázott, közülük szeptember 19-én választják ki a győzteseket. Magyarország három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő megrendezésére pályázott.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Csak nehogy az észak-írek megint belerondítsanak a grandiózus tervekbe, ugyanis a 2020 as EB re is kell selejtezőzni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.