A 2009-es Dakar első két etapját a kamionosok mezőnyében két holland Ginafos versenyző nyerte meg. A tegnapi, első szakaszon Marcel Van Vliet volt a leggyorsabb, míg a mai etapot az egykori Dakar-győztes Jan de Rooy fia, Gerard nyerte, aki nem mellesleg már az első szakaszon is mindössze két másodperccel kapott ki honfitársától. Az összetettben is de Rooy vezet, a szintén holland, címvédő Hans Stacey viszont több mint egy órás hátrányt halmozott fel már most, a verseny elején. A hollandok tehát egyelőre meglepő fölénnyel uralják a kamionos versenyt, ám a leginkább meglepő tényező az eddig tapasztalt “narancsuralom" kapcsán, hogy az a versenyző, név szerint a címvédő Hans Stacey, akitől a hollandok leginkább várták a kiugró eredményeket, egyelőre nem találja a többiek ritmusát, és máris 1 óra 12 perc 40 másodperces hátrányban van a versenyben élen álló de Rooy-jal szemben. A Dakar ötszörös győztese, a Kamazos orosz, Vladimir Chagin sem a tőle megszokott magabiztossággal kezdett (jóllehet, a 2007-es Dakarról való korai kiesése még élénken él a fejében, és talán csak ezért kezdett a szokásosnál visszafogottabban), és két szakasz után “csupán" a 4. helyen áll összetettben, hozzávetőleg 13 perc hátránnyal, ami azért még korántsem mondható tetemes lemaradásnak, főleg nem a verseny ezen szakaszában. A mai szakaszt amúgy az orosz Firdaus Kabirov zárta a 2. helyen, kereken két perccel elmaradva Gerard de Rooy győztes idejétől, és a 2005-ös Dakar-győztes Kamazos az összetett versenyben is előrelépett a 2. helyre (3 perc 58 másodperc hátránnyal). A tegnapi szakasz-győztes Van Vliet mind a szakaszon, mind pedig eddig összességében a 3. leggyorsabbnak bizonyult a mezőnyben, hátránya 8 p. 36 mp. a versenyben vezető honfitársával szemben. hirdetés // A nap legnagyobb vesztesének (legalábbis a nagymenők közül) egyértelműen a cseh Ales Loprais bizonyult, aki közel 3 és fél óra hátránnyal, mindössze a 60. legjobb idővel érkezett be a mai célba. A magyarok közül a Szaller-Pócsik-Csitári trió ma is hiba és probléma nélkül teljesítette a szakaszt, amelyen a 20. helyet szerezte meg, összetettben pedig a 22. helyen áll, nagyságrendileg másfél órás hátránnyal. A másik magyar egységet, a Darázsi Zsolt nevével fémjelzett hármast sajnos ma sem kerülte el a balszerencse: mintegy 40 kilométerrel a második időmérőpont előtt újra előjött a tegnapi motorhiba, ami miatt mindeddig nem értek be Darázsiék a célba. Reméljük, ők is folytatni tudják a versenyt, csakúgy, mint az összes többi magyar egység.

Forrás: motor-sport.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.