Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata készen áll a finnek elleni péntek esti Európa-bajnoki selejtezőre, amin bízik a hazai sikerben. A szakember csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, rendkívül kiélezett küzdelemre számít, mert a két együttesnek hasonló erősségű kerete van.

"A hazai pálya előnyét kellene meglovagolni valahogyan. Remélem, itt felénk billen majd a mérleg nyelve" – nyilatkozta a tréner.

Dárdai: a srácok megnyugtattak

A hazai bemutatkozására készülő szövetségi kapitány hangsúlyozta, kissé aggódott a miatt, hogy az októberi bukaresti összecsapással ellentétben, ezúttal csak néhány napja volt együtt dolgoznia a játékosokkal, ugyanakkor a "srácok megnyugtatták a hét elején." Az összeállítással kapcsolatban Dárdai Pál úgy fogalmazott, a bukaresti és a feröeri összecsapásokon pályára küldött tizenegy "keveréke" fut majd ki a gyepre 20.45 órától a Groupama Arénában. Kapusposzton a szövetségi kapitány már döntött, ugyanakkor hozzátette, a négy hálóőre közül nyugodtan küldene pályára bárkit.

A szakember ezúttal is elmondta, reméli, a szurkolók türelmesek lesznek majd az összecsapáson, és bízik abban, hogy a végén közösen tudnak majd ünnepelni velük.

Juhász Roland arról beszélt, hogy mindenki tisztában van a találkozó fontosságával, a magyar válogatottnak pedig leginkább a saját játékával kell majd törődnie ahhoz, hogy legyőzze riválisát, amelynek játéka – a videóelemzések alapján – nem sokat változott a márciusi barátságos mérkőzéséhez képest.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint): Király Gábor – Varga József, Juhász Roland, Kádár Tamás, Forró Gyula – Gera Zoltán, Elek Ákos – Stieber Zoltán, Lovrencsics Gergő, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
varrólány
@perfekt: A döntő mérkőzések jók szoktak lenni, azokat érdemes nézni. Hiányoltam a rövid passzokat , inkább felrúgják a labdát aztán majd leesik valahova. :-)
Írom én aki aztán nem sokat ért a focihoz de azért magyarázom! :D
perfekt
@varrólány: Tőlünk sokkal gyengébb, hozzáértéssel rendelkező,emberek "csinálják" nálunk a focit,s némelyek azt sem tudják, hol kell felfújni a lasztit.
varrólány
@perfekt: Gondolod? Már amúgy is olyan modern labdák vannak nem a régi fajta ..Régebben tudtam hogy mennyi fekete és fehér" szelet "kell hozzá, de most meg nem tudnám mondani .Egyszer varrtam ajándékba textilből persze!
perfekt
@varrólány: Persze,a világ változik a technika szintén ,és a labdák is úgy készülnek.De ez a szólás nem változik,már nagyapám is (Nyugodjon), ezt a mondatot használták,minősítvén akihez szólt--hogy ne beszéljen mert ,semmit nem ért hozzá.:-))megbecézted a rongylasztit kedvesen textil lasztinak.Én kipróbáltam mert ,érdekelt.érdekes.
varrólány
@perfekt: Ó mennyi hallgatag ember lenne , ha ...:-)
Azért pontosítanék ám ez a labda dísznek lett varrva nem rugdosásra , tudod olyan polcra való , a fiam adta át a tanárnak!
Dr. Felipe
Nyertünk 1:0 ra, ettől még szar meccs volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.