Aranyérmet nyert Márton Anita súlylökésben a prágai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.

A tavalyi zürichi szabadtéri Eb-n bronzérmes magyar versenyző a csütörtöki selejtezőben első kísérletére könnyedén teljesítette a 17,85 méteres szintet: 18,44 méteres lökéssel megközelítette 18,60-as addigi idei legjobbját.

Jó formáját aztán bizonyította a szombati döntőben is, amelyben nagyszerű sorozatot produkált: minden kísérlete 18 méter fölötti volt. Az első két sorozat után az élen állt, előbb 18,05-tel, majd 18,39-cel, de harmadikra 18,60-nal megelőzte őt a fehérorosz Julija Leancjuk. Márton ekkor 18,56-ot ért el, majd negyedikre 18,29-ig, ötödikre pedig 18,43-ig jutott, vagyis maradt legkomolyabb riválisa mögött. Hatodik, azaz utolsó kísérletére azonban 19,23 méteres országos csúccsal visszavette a vezetést, és erre már nem volt válasza Leancjuknak.

Az eddigi fedettpályás magyar rekordot Horváth Viktória tartotta, aki 1989. március 8-án 19,20-t lökött.

"Remek verseny volt, gyakorlatilag minden lökésem jó volt, stabilan 18,50 méter környékén, de szerencsére ez az utolsó volt az igazán jó. Fogalmam sincs, hogyan csináltam technikailag, de sikerült, és ez a lényeg – mondta az MTI-nek Márton Anita.

"Nagyon örültem volna már a második helynek is, így az utolsó lökésnek úgy mentem neki, hogy lesz, ami lesz, beleadok apait anyait. Mindeközben a rúdugrás döntője miatt nagy volt a szurkolás a csarnokban, talán ez is segített picit" – tette hozzá.

Márton előtt magyar versenyző legutóbb 1985-ben nyert aranyat fedett Eb-n – akkor Bakos György 60 méter gáton és Pálóczi Gyula távolugrásban győzött –, érmet pedig 13 év szünet után szerzett ismét magyar sportoló.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Gratulálok! Nemcsak a győzelemhez, hanem ahhoz is, hogy 25 éve nem volt ilyen eredménye ebben a sportágban a magyaroknak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.