Péntek este letették a Nemzeti Kézilabda Akadémia Balatonbogláron épülő sportcsarnokának alapkövét.

Simicskó István sportért felelős államtitkár, Mocsai Lajos, az intézmény tudományos és szakmai főigazgatója és Mészáros Miklós polgármester egy időkapszulát is elhelyezett az ünnepség keretében.

Letették a Nemzeti Kézilabda Akadémia alapkövét

A tervek szerint a sportcsarnok alkalmas lesz nemzetközi mérkőzések lebonyolítására, benne három szabványméretű kézilabdapálya elfér. A mérkőzések idejére a két szélső pálya helyére mobillelátókat állítanak, így 2500 szurkoló tekintheti majd meg az összecsapásokat.

Az arénától nem messze, egy másik telken fog állni az akadémia központi épülete, melyben a növendékek elszállásolását és kiszolgálását oldják meg.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia létrehozásáról a MKSZ elnöksége döntött 2012 augusztusában. Az utánpótlás-nevelő központ 2012. szeptember 1-jén kezdte meg működését.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vonotok
Szégyen, hogy a politika már ide is befészkelte magát. Nincs is TISZTA sport.
sentinel216
Ott a balatonboglári régióban amúgy minden más rendben van? Van elegendő munkahely? Minden családból legalább egy családtag dolgozik? Infrastruktúra, óvodák, iskolák, orvosi rendelők toppon vannak? Csatornázás OK? Az utcákon nincsenek tengelytörő kátyúk? Orbán Rasika férje megcsinálta már a közvilágítást? Na, ha ez már rendben van, akkor oszoljanak emberek, nincsen itten semmi látnivaló! Akkor most szépen megépítjük a Nemzeti Kézilabda Akadémia sportcsarnokát. Kell ez a népeknek, mint egy falat kenyér.
-gin
Bármit csinálnak, a belem kijön tőlük.
sziha
Osszesitsunk (na, azt azert ne, nincs annyi ido...) . Van mar Nemzeti Dohanybolt, Nemzeti Kormany, Nemzeti Kezilabda Akademia, es sorolhatnank meg. Mikor lesz Nemzeti a WC uloke? Mikor lesz Nemzeti Barkacs Aruhaz? Attol mondjuk felnenek, mert abban kotel is talalhato, meg deszka, szeg es aso is... Aztan ahogy torom a fejem, egyszercsak bevillan: ADO! Hat ezert... Nehhhhhoggggymaaaaa masbol finanszirozzanak dolgokat, mint adobol. Es innentol kezdve Nemzeti. Mert egy nemzet fizet erte. Egy par kocsog meg rohog a markaba...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.