A bronzfokozatú támogató, a Coca-Cola felfüggesztette a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatását egészen addig, amíg az nem rendezi megnyugtató módon pénzügyeit – derült ki egy a NOL.hu birtokába került levélből.

A Magyar Paralimpiai Bizottságot évek óta támogató Coca-Cola HBC Magyarország képviselőjeként (...) tájékoztatom, hogy vállalatunk a szervezet jövőbeni pénzügyi támogatását a sajtóban megjelent ügy megnyugtató rendezéséig felfüggeszti

- tájékoztatta az MPB-t a vállalat.

Az újság megkeresésére a Coca-Cola kommunikációs igazgatója, Tóth Valentin is megerősítette: felfüggesztették támogatásukat már mintegy két hete, a botrány kirobbanásának kezdetén. Tóth azt is hangsúlyozta: a versenyeken ettől függetlenül továbbra is biztosítanak vizet a parasportolók számára és amint az MPB rendezte sorait, újra keresni fogják a támogatás lehetőségét.

Állítólag nemcsak a Coca-Colában, hanem az ezüstfokozatú Allianzban is kétségeket ébresztett a botrány: a német anyavállalat hetek óta elemzi  a történteket és gondolkodnak azon, tegyenek-e lépéseket a lap értesülései szerint.

Az újság megkeresésére az aranyfokozatú szponzor, a Tesco azt válaszolta:

A szponzoráció esetleges változásairól egyelőre nem tudunk nyilatkozni, az együttműködés következő lépéseiről egyeztetések folynak.

A K&H – ami szintén kiemelt támogató – bár „kívánja támogatni a 2016. évi nyári paralimpiai játékokra készülő magyar paralimpiai csapat tagjait”, de csak úgy, ha a teljes támogatási összeget „a csapat eredményességének előmozdításával közvetlenül összefüggő költségek fedezésére fordítják".

A paralimpiai bizottsággal kapcsolatos botrány napról napra dagad, tegnap este Gömöri saját kollégája, a sportgazdasági vezető jelentette be, hogy feljelentést tesz a szervezet működése miatt.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemjoezigy
Ettől féltünk jobb érzésű emberek.
Nem a megvonás a megoldás, hanem a támogatásokat a célzottaikhoz kell eljuttatni.
Most mennyivel jobb a sportolóknak?
Remélem visszavonják a döntésüket és a rászorultaknak adják a támogatást.
A nem adást hagyják meg a magyar kormánynak és a magyar milliárdosoknak. Ezek qrva jók ebben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lackó50
Sajnos a pénzeket legfeljebb egyénekkel külön történő megállapodással tudják csak segíteni. Ami a szövetség kezébe jut, azt a jelenleg is látható módon simán lenyúlják. Az ilyen embereket nem elbocsátani kellene (esetleg nagy összegű végkielégítéssel), hanem bíróság elé állítani és teljes vagyonelkobzás mellett letöltendő börtönre ítélni. Aki már a rokkantaktól is lopni tud és a van képe magas fizetést elfogadni ezért, az nem érdemel kíméletet.
kukac50
Nem Gömörinek szánták a pénzt,hanem a sportolóknak , Gömöri fizesse vissza az egészet .
verum
@nemjoezigy: - igazad van, de én pl. nem bízom abban, hogy lesz ennek az egésznek igazi következménye. Ha meg marad minden, akkor tényleg ne legyen támogatás, mert úgysem oda jut a pénz, ahova szánják.
Desischado
Verumnak igaza van, én is tartok tőle, hogy polt pétör hathatós segítségével szépen el lesz a dolog sikálva. Bár ne legyen igazam! A támogatásra meg új rendszert kéne kidolgozni, hogy valóban azokhoz jusson el a segítség, akiknek szánták! Ég a képem a szégyentől, vajon mit gondolhatnak rólunk?! Joggal kérdezhetik, hogyan lehetett egy ilyen bandára szavaznia az országnak, akik a rokkantaktól, a szegényektől is lopnak, és ezért még súlyos pénzeket vágnak zsebre! Szégyen, hogy ilyen kormány van hatalmon! Ennek a bandának teljes vagyon elkobzás, és életfogytiglan járna!
nemjoezigy
@Dr. Felipe: @Lackó50: @verum: Van amiben egyetértünk, van amiben nem. Én azt tartom a lényegnek, hogy mindenképpen kellenek a szponzori pénzek (az állami apparátusunkat ismerjük), kellenek tiszta folyamatok (pénz mozgás miatt), új szabályok (mert ezek a férgek még midig azzal védekeznek, hogy nem szegtek szabályokat), kell új vezetőség, lehetőleg sérült emberek, (így hitelesebb), szélesebb kontroll (a sportolók is beleláthassanak), és biztos van még olyan, ami biztosítaná a becsületes, erkölcsös működést, és kizárná a dajcs és gömöri félék hozzáférését.
silber13
@Dr. Felipe: De most komolyan! Te elhiszed hogy Tomporfej Tompi eltakarodik, mikor a beléptető rendszer botrányát is megúszta? SJajnos, de Kizártnak tartom!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.